Felgyorsult az infláció növekedése Csehországban
Januárban 3,6 százalékra gyorsult fel az éves szintű infláció Csehországban a decemberi 3,2 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában. 2012 márciusa óta ez a legmagasabb inflációs mutató.
Az inflációt elsősorban az élelmiszeripari termékek és a szeszes italok drágulása befolyásolta. Piaci elemzők januárra is 3,2 százalékos inflációt vártak.
A januári inflációs adatot komolyan befolyásolta a lakbérek 4,2 százalékos általános drágulása, valamint a víz- és gázdíjak 2,9 százalékos emelkedése.
Nagyon megugrott számos élelmiszer és alkoholos ital ára: a marhahús 20 százalékkal, a gyümölcs 14,7 százalékkal, a felvágottak 12,2 százalékkal, a szeszes italok pedig átlagban több mint 5 százalékkal drágultak.
Az előző hónaphoz viszonyítva januárban 1,5 százalékos volt az infláció. Decemberrel összevetve elsősorban az alkoholos italok, a zöldség és a gyümölcs ára nőtt jelentősen. Az alkoholos italok januárban 11 százalékkal voltak drágábbak, mint decemberben. Ezt részben a magasabb fogyasztási adósávba való besorolás okozta – mutatott rá Pavla Sedivá, a CSÚ szakigazgatója. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A februári inflációs adat háttérbe szorul a kialakult piaci helyzetben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén 112 millió eurós beruházással gyorsítja növekedését a Penny Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


