Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét kivonta a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
A Nébih honlapján is közzétett tájékoztatás szerint a vékényi cég tevékenységét jelöletlen, nem nyomon követhető, lejárt fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idejű termékek, valamint élelmiszer-higiéniai hiányosságok miatt függesztették fel.
Mint részletezték, erősen szennyezett volt a padozat, a fal, a mennyezet, az eszközök és a berendezések az üzem egész területén. A darabolásra használt helyiségben nem működtek az eszközfertőtlenítők. A vágóhíd szennyes-övezeti dolgozói részén még mumifikálódott békatetemeket is találtak – ismertette a tájékoztatás, amely arra is kitért, hogy a helyszíni vizsgálat hat leölt sertés eredetét nem tudta megállapítani.
A üzem egy másik, nem engedélyezett telephelyén mintegy 28,5 tonna jelöletlen, nem nyomon követhető, lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű terméket talált a Nébih. A szakemberek ezeket azonnal kivonták a forgalomból, az állati eredetű termékek esetében azok megsemmisítését is elrendelték.
Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható – jelezte a hatóság, amely az érintett vállalkozás adatai mellett az ellenőrzésről készült felvételeket is közzétette a honlapján. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése,…
Tovább olvasom >Tűz ütött ki a kaposvári Kometa húsüzemben, nem sérült meg senki
Hétfő hajnalban tűz keletkezett a Kometa kaposvári húsüzemének egyik kiszolgáló…
Tovább olvasom >Friss és ropogós: hónapos retket termesztett a Szupermenta a szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomáson
A Szupermenta tavaszi terméktesztjén vizsgált retekvetőmagokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Márkahangolás 2025-re – A kommunikáció, amit ma már elvárnak
A digitális zaj, a túlkommunikált márkák és a változó fogyasztói…
Tovább olvasom >Mozgolódás a plázastop körül: módosulhat a kiskereskedelmi ingatlanpiacot szabályozó rendelet
Módosulhat a kereskedelmi ingatlanpiac egyik legmeghatározóbb jogszabálya: megjelent a 143/2018.…
Tovább olvasom >K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >