Felfelé javította harmadik negyedévi amerikai GDP-növekedési becslését a kereskedelmi minisztérium
Felfelé korrigálta kissé az első becsléséhez képest második olvasatában a harmadik negyedévi amerikai GDP-növekedési adatot a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA).

Erősebben nőhetett az amerikai GDP a harmadik negyedévben a korábban vártnál
A harmadik negyedévben a BEA második becslése szerint évesítve 2,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az Egyesült Államokban, szemben az első becslésben szereplő 2,0 százalékkal.
A BEA számítása azonban így is elmarad a harmadik negyedévre 2,2 százalékos növekedést jelző elemzői becslésektől.
A második negyedévben 6,7 százalékos, az első negyedévben 6,1 százalékos volt az évesített GDP-növekedés. Elemzői várakozások szerint a negyedik negyedévi növekedés pedig az idei legerőteljesebb, 8 százalék körüli lehet. A teljes évre vonatkozóan 5,5 százalékos GDP-növekedést várnak szakértők, ami 1984 óta a legjobb lenne és jelentős javulást képvisel a tavalyi 3,4 százalékos visszaesés után.
A harmadik negyedévi GDP-növekedés felfelé módosítása elsősorban a lakossági fogyasztás előzetes becslésnél nagyobb növekedésének tulajdonítható. Az első becslésben erre még 1,6 százalékos, a másodikban viszont már 1,7 százalékos növekedést mutattak ki. A lakossági fogyasztás pedig elsősorban a nemzetközi utazások, a szállítási szolgáltatások, egészségügyi szolgáltatások, valamint jármű és alkatrészvásárlások miatt növekedett. Az Egyesült Államok bruttó hazai termékének mintegy a kétharmadát adó lakossági fogyasztás a második negyedévben még 12,0 százalékkal nőtt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Aldi: újabb nagy amerikai expanzió jön – üzletnyitások, logisztika és kiszállítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális mérföldkő az amerikai Ahold Delhaize életében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Trump vámcsökkentései átrendezhetik a globális élelmiszerpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az AI keltette életre a Gránit Gurut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: értelmét vesztette az árrésstop, februárban dönteni kell a kivezetésről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
