Felelősségi kérdések

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 12. 14. 05:39

A 2014. májusi számunkban, a tisztségviselő felelősségével kapcsolatos cikkünkben utaltunk rá, hogy az új Ptk. egyik legvitatottabb szabálya az a rendelkezés, amely szerint „ha a jogi személy vezető tisztségviselője e jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a vezető tisztségviselő egyetemlegesen felel”. Ez a szabály azokra az esetekre alkalmazandó, ha a vezető tisztségviselő által képviselt társaság és a harmadik személy között nincsen szerződéses kapcsolat.

 Dr. Szűcs László ügyvéd Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda – PwC Legal


Dr. Szűcs László
ügyvéd
Réti, Antall és Társai
Ügyvédi Iroda – PwC Legal

Az elmúlt hónapokban többször találkoztunk olyan promóciókkal, marketingkampányokkal, ahol a hivatkozott jogszabály alkalmazása, azaz a vezető tisztségviselő közvetlen helytállási kötelezettsége felmerült. Sajnos kijelenthető, hogy amennyiben a promóciókat nem megfelelően alakítják, vagy azok végrehajtását nem követik nyomon folyamatosan a cégek, úgy az egyes kampányok, marketingakciók olyan jogi problémák „melegágyaivá” válhatnak, ahol akár a vezető tisztségviselő közvetlen, egyetemleges felelőssége is megállapítható.

A vásárló hozzászól

Példaként felhozható, hogy szinte valamennyi nagyobb kereskedelmi lánc üzemeltet olyan jellegű weboldalt vagy Facebook-oldalt, ahol a kereskedelmi vállalkozás által forgalmazott termékekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatos vásárlói kommunikációra nyílik lehetőség. A kommunikáció során a vásárlók tényállításokat tesznek, illetve számos esetben kép- vagy hanganyagokat tölthetnek fel. Ezek a tényállítások harmadik személyek jó hírnevét, a feltöltött kép- vagy hanganyag pedig szerzői jogokat sérthet.

Ilyen esetekben a honlapot vagy egyéb elektronikus platformot üzemeltető kereskedelmi vállalkozás felelős azokért a jogsértő tartalmakért, amelyek a honlapján vagy egyéb elektronikus platformján napvilágot látnak. Ez a felelőssége még abban az esetben is fennáll, ha a kép- vagy hanganyagot nem saját maga (saját munkavállalója), hanem bármely jóhiszemű vásárlója, ügyfele töltötte fel.

A vásárlói kommunikációt lehetővé tevő, elektronikus platformon folyó promóciók esetén különös gondossággal kell elkészíteni a kapcsolódó szabályzatot, és már ekkor tájékoztatni kell a vásárlókat arról, hogy tilos a feltöltése minden olyan szövegnek, kép- vagy hanganyagnak, amely harmadik személy jogát – jó hírnevét vagy szerzői jogát – sérti, vagy sértheti.

Ezt követően a honlapot üzemeltető cégnek minden olyan intézkedést meg kell tennie, amely szükséges ahhoz, hogy az egyébként jogsértő tartalom a honlapról vagy egyéb, a cég által üzemeltetett elektronikus felületről eltávolítható legyen. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a károsult nem csupán a honlapot üzemeltető céget perelheti, hanem közvetlenül annak vezető tisztségviselőjét is, és kérheti egyrészről a jogsértő magatartás megszüntetését, azaz a jogsértő tartalmak eltávolítását, továbbá a jogsértés súlyosságához igazodó sérelemdíjat is.

Csak ha a szerződés kitér rá

A vezető tisztségviselő a felelősség alól nem mentesül akkor sem, ha a honlapot, az ott lebonyolított kampányt is beleértve, egy külsős ügynökség üzemelteti, és tölti fel tartalommal. Amennyiben azonban ezen szerződéseknél a szolgáltatás része az, hogy a promóciót lebonyolító társaság napi szinten távolítsa el a jogsértő tartalmakat, úgy adott esetben a kártérítés megfizetésére kötelezett vezető tisztségviselő a kár megtérítését a lebonyolító ügynökségtől vagy vállalkozástól kérheti.

Álláspontunk szerint a vezető tisztségviselő arra való hivatkozással sem mentesülhet a felelőssége alól, hogy a tényleges jogsértést a jogsértő tartalmat feltöltő fogyasztó követte el, hiszen a promóciós célzatú felület megteremtése és üzemeltetése (azaz a jogsértő magatartás létrejöttéhez szükséges előfeltételek megteremtése) az adott cég működéséhez kapcsolható.

A gyakorlatban a promócióhoz kapcsolódó stratégiai jellegű döntéseket általában a vezető tisztségviselő hozza, ezért a vezető tisztségviselő azzal sem szabadulhat a felelősség alól, hogy a promóció egyes részleteinek kidolgozása nem az ő, hanem a megfelelő marketinges munkatárs munkaköri feladata.

A fentiek alapján javasoljuk, hogy minden olyan promóció esetében fokozott odafigyeléssel járjanak el, ahol a fogyasztók „szabad kezet” kapnak az adott promócióhoz kapcsolódó elektronikus felületek tartalmának kialakításában.n

Kapcsolódó cikkeink