Felelős medvehagymagyűjtésre hívja fel a figyelmet a Mecsekerdő Zrt.
A medvehagyma levele kizárólag nem védett területeken gyűjthető, saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben – hívja fel a figyelmet gyógynövény szezonjának kezdetén a Mecsekerdő Zrt.

Felelős medvehagymagyűjtésre hívja fel a figyelmet a Mecsekerdő
A Baranya megyében gazdálkodó társaság MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében jelezték, hogy a jellegzetes fokhagyma-illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény gyűjtése fokozott terhelést jelent az erdei ökoszisztéma számára, mindezt azonban felelős erdőlátogatással jelentősen csökkenthetjük.
Felhívták a figyelmet arra, hogy tovább tud élni, lélegezni, táplálkozni és táplálékot raktározni a talajban megbújó hagymájában a medvehagyma, ha két leveléből csak az egyiket szedjük le, és elkerülhetjük az erdő talaján élő, számos védett lágyszárú növény letaposását, ha a kijelölt turistaútvonalakról nem térünk le.
Közölték, hogy a – hegyek középső és magasabb régióiban, lombos erdőkben, főként a bükkösökben, a hűvösebb északi oldalakon, völgyekben előforduló – medvehagyma levele kizárólag nem védett területeken gyűjthető, saját szükségletre fejenként naponta legfeljebb két kilogramm mennyiségben.
A tájékozódást és a különböző besorolású területek azonosítását a Mecsekerdő honlapján közzétett térkép, illetve a mobiltelefonról is elérhető „Erdőtérkép” alkalmazás segíti.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kereskedelmi célú gyűjtéshez az erdőgazdálkodó engedélye szükséges. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Félszáz programmal rendezik meg a Medvehagyma Fesztivált Orfűn
Családi és gyerekprogramokkal, workshopokkal, kézműves ételekkel és italokkal várják a…
Tovább olvasom >Már február végén elkezdődhet a medvehagyma szezon
Az enyhe tél miatt az átlagosnál hetekkel korábban, akár már…
Tovább olvasom >Nébih: saját fogyasztásra naponta legfeljebb két kilogramm medvehagymát szabad gyűjteni
Saját fogyasztásra naponta legfeljebb két kilogramm medvehagymát szabad gyűjteni azokban…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >