Félelem és biztonság
Az utóbbi időben egyre több aspektusból, egyre több eseményen halljuk ezt a két fogalmat egymással szembeállítva. A fogyasztók és vásárlási döntéseik oldaláról éppúgy, mint a vállalatvezetőkéről.
Persze lehet árnyalni a félelmet, és hívhatjuk inkább aggódásnak is, de a lényegen sokat nem változtat, mert a zsigeri érzés erősségének szintje befolyásolja gondolkodásunkat és cselekedeteinket. És ettől az érzéstől szabadulni vágyva törekszünk a biztosat és biztonságosat megtalálni.
Az elmúlt évek megannyi gazdasági kihívása, válsága rányomja bélyegét a mai döntésekre is. Noha az idei évre már felfelé ívelő pályát látnak maguk előtt a vállalatvezetők, még megoszlik véleményük, hogy ennek pontos ideje melyik negyedévre várható, így több terv hever idén is az asztalokon.
Persze arra ne gondoljunk, hogy varázsütésre minden a helyére kerül, hogy nem lesz áremelés és infláció, de lesz elegendő mennyiségű és minőségű munkaerő, és vásárlóerő, és egyik reggel beköszönt a régi jó új világ. De azért az beszédes, hogy a PwC vezérigazgató-felmérése szerint 1,7%-os GDP-növekedést várnak, 8%-os inflációval, 394 Ft/EUR árfolyammal a vállalatvezetők 2024-re. Magyarországon 47%-uk vár növekedést a saját vállalatában idén, míg ez a szám világviszonylatban csak 37%. Ettől függetlenül a közös mumust éppúgy, ahogy a fogyasztók számára, továbbra is az infláció jelenti. Bár az elmúlt napokban sok helyen különböző mértékű inflációs várakozás jelent meg, a januári infláció már 3,8%-ra csökkent.
Ennek ellenére például az NRC kutatása alapján a lakosság 36%-a ugyanebben a hónapban még mindig legnagyobb félelemként az inflációt jelölte meg.
Ahogy a Trade Marketing Klub idei konferenciáján elhangzott, a vásárlási döntések minden körülmény között is 70%-ban emocionálisak és csak 30%-ban racionálisak. Így, bár az infláció számok szintjén már nem mérvadó, a további válságoktól való félelem mégis képes visszafogni a költéseket még ott is, ahol az anyagi feltételek megvannak.
De bíznunk kell abban, hogy végéhez közeledik ez az állapot, és idén negyedévről negyedévre egyre jobban erősödik a fogyasztás, a vállalatok teljesítménye és mindezzel a gazdaság.
És ezeket a pozitív törekvéseket mi is nyomon követjük majd folyamatosan az FMCG-piacon. Kezdjük is a SIRHA Budapest kiállítással, március elején. Várunk mindenkit a Future Store standon és a Startup-Szigeten, sikeres innovációkkal, jövőbe mutató fejlesztésekkel. Minderről bővebb információ a következő rovatokban és a trademagazin.hu oldalon olvasható.
Üdvözlettel:
Hermann Zsuzsanna, főszerkesztő
Kapcsolódó cikkeink
Promóciós fordulat – a márkák visszatérnek, de csak akciósan?
Az elmúlt másfél évben a vásárlói döntések alapjaiban változtak meg…
Tovább olvasom >Meginduló piac, változó fogyasztói térképen
A fogyasztói optimizmus erősödik, a volumenek lassan visszatérnek – de…
Tovább olvasom >Már nem zuhanunk, de még nem repülünk
Bár a gazdasági visszaesést követően 2024-ben elindult némi élénkülés, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Madar Norbert – a magyar piaci szereplők a Temu árnyékában csak vegetálnak
„Nem szeretem használni az e-kereskedelem kifejezést, sokkal inkább lefedi a…
Tovább olvasom >Mit csinálsz a gyerekkel, ha már nem fér be a bevásárlókosárba – A nap képe
Egyszerű, ugyanakkor remek ötlet…
Tovább olvasom >