Feldman: megháromszorozódott a kistermelők száma
A kormány sokat tesz azért, hogy a kistermelők egyre több lehetőséghez jussanak, ennek is köszönhetően ma háromszor annyian tevékenykednek, mint 2010-ben – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Marcaliban.
Feldman Zsolt a Marcali Expó megnyitóján emlékeztetett, az adminisztratív akadályok lebontásával korábban nem létező értékesítési csatornák nyíltak a kistermelők előtt, továbbá sikerült megduplázni azon piacok számát, amelyek összekötik az élelmiszerek előállítóit a fogyasztókkal.
Az államtitkár fontosnak nevezte a kertkultúra népszerűsítését annak érdekében, hogy az ne valami kivesző, „skanzenban őrzött”, hanem a jövőben is élő hagyomány legyen. Feldman Zsolt szólt arról, hogy Somogy megye az ország egyik legjelentősebb szőlő- és gyümölcstermesztő vidéke, ahol az elmúlt években e tekintetben is jelentős előrelépések történtek.
A Balatonboglári borvidéken támogatások révén 1300 hektárnyi szőlőültetvényt sikerült megújítani 2010 óta, nagyban hozzájárulva a szőlőművelés, borkészítés versenyképességéhez – közölte.
Hozzátette, a mostani vidékfejlesztési program keretében 140 milliárd forintnyi, kertészethez köthető forrás áll rendelkezésre, a pénzből kertészetből élő gazdálkodók ezreinek nyújtottak, nyújtanak segítséget.
Sütő László (Marcali az Otthonunk Egyesület), Marcali polgármestere emlékeztetett rá: az első marcali vásárt a központi tornaterem és városi sportcsarnok átadásához kapcsolódóan az 1990-es évek elején szervezték meg, a „visszatérő” rendezvény azonban idővel veszített jelentőségéből, anyagi okok miatt meg is szűnt, hosszú évek után idén rendezik meg újra.
Huszti Gábor (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke arról szólt, hogy a Marcaliban és a környékén élőknek fontos, hogy legyen egy találkozási pontjuk, ahol le tudnak ülni és tudnak beszélgetni gazdasági, politikai kérdésekről, borokról.
Neszményi Zsolt Somogy megyei kormánymegbízott arra hívta fel a figyelmet, hogy a Marcali Expó azon kistermelőknek is kínál bemutatkozási lehetőséget, akik egy nagy nemzetközi vásárra nem tudnak eljutni.
Móring József Attila (KDNP), a térség országgyűlési képviselője úgy vélte, az expónak és Marcalinak is van jövője, Davorin Posavac, a horvátországi bjelovári vásár igazgatója pedig ígéretet tett rá: jövőre a mostani nyolcnál 2-3-szor több lesz a Marcali expó horvát kiállítóinak száma.
A vasárnapig tartó Marcali Expót a Somogy megyei önkormányzat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi igazgatósága, a Marcali önkormányzat, a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány és az Agrárrendezvények Kft. szervezi. Az 500 négyzetméteres beltéri és 800 négyzetméteres szabadtéri területén több mint 120, Magyarországról, Horvátországból és Szlovéniából érkezett kiállító – kistermelő, mezőgazdaságigép-gyártó, kertibútor-forgalmazó – kínálja termékeit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >