Feldman: a sertésáfa csökkentése szervesen illeszkedik az ágazat talpra állítását célzó kormányzati programba

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 14. 12:10

Az élő- és félsertés áfájának csökkentése szervesen illeszkedik abba a kormányzati programba, amely a sertéságazat talpra állítását célozza – mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, miután a sertésügyekért felelős miniszteri biztossal közösen egyeztetett az áfacsökkentésről az ágazati szereplőkkel.

sertesek

Horváth István, a sertésprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy az élő- és félsertés áfája 2014. január elsejétől 27-ről 5 százalékra csökken, a parlament pedig már jövő hétfőn dönt erről az adótörvények keretében. A lépés szerinte erősíti az ágazat jövedelmezőségét és egész termelési struktúráját.

A sajtótájékoztatón részt vevő ágazati szereplők úgy vélik, az áfacsökkentés piaci tisztulást hoz majd és javítja a vágóhidak likviditási helyzetét.

Horváth István elmondta: a VM csütörtökön ágazati szereplőkkel értékelte az áfacsökkentés közvetlen, rövid- és hosszú távú gazdasági eredményeit, valamint a továbblépés lehetőségéről is szó esett, arról, hogyan lehet növelni a magyar állattenyésztők, feldolgozók és takarmánygyártó cégek likviditását.

Hollósy Tibor, a Kométa ügyvezető igazgató helyettese a sajtótájékoztatón kiemelte: régóta várták az áfacsökkentésről szóló döntést, amelytől azt várják, hogy jelentősen csökkenni fog a Magyarországra beáramló import élősertés mennyisége, másrészt azt, hogy elindul a piaci tisztulás, valamint hogy a vágóhidak likviditási helyezte javulni fog, és a kevesebb import miatt nő majd a kereslet a piacon.

A vezető hozzáfűzte: bíznak abban, hogy az áfacsökkentés nem áll meg itt, továbbterjed majd az élelmiszerek többi részére is.

Marczin Zsolt, az Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Szövetkezet ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón sikernek nevezte a sertésáfa csökkentését.

Hozzátette: a termelői csoportok fontos részei az ágazat tisztulásának, mivel a szövetkezeten belüli sertésforgalmazás csak szabályos keretek között történhet meg, így minél jobban tud bővülni ez a szegmens, annál jobban tudja segíteni ezt a megtisztulási folyamatot. A feketegazdaság visszaszorulása segíti a szövetkezet által integrált termelőket, emellett azt várják, hogy az intézkedésnek köszönhetőn jelentősen javul a vágóhidak fizetési fegyelme, és ezáltal ők és tagjaik is sokkal pontosabban tudnak fizetni.

Az ügyvezető igazgató elmondta: mivel főtevékenységként élősertés nagykereskedelemmel foglalkoznak és az elmúlt időszakban jelentős élősertés-exportot bonyolítottak, negyedéves áfabevallóként komoly áfát kellett visszaigényelniük. Az 5 százalékra történő áfacsökkentéssel jelentős likviditási segítséghez jut a szövetkezet – mondta Marczin Zsolt.

Horváth István kitért arra, hogy a következő időszakban a likviditásban és a sertéslétszámban jelentős előrelépés hozhat az ágazatnak az áfacsökkentés. A miniszteri biztos úgy fogalmazott: a takarmányokhoz kapcsolódó áfakérdést is szívesen megnyitnák, ami nemcsak a sertés-, hanem a baromfiágazatot is érintené, ami ugyancsak fontos terület.

A cél, hogy megérje jószággal foglalkozni, és hogy a magyar asztalra magyar sertés kerüljön, ne az importtermékek domináljanak a piacon – hangsúlyozta Horváth István. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink