Felavatták a Budapest Airport új árukezelő központját
Felavatták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új árukezelő központját, a Cargo City-t csütörtökön; a megnyitón a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, a beruházás beleillik a kormány logisztikai szektor megerősítését célzó programjába a vasúti- és közúti fejlesztések, valamint a trieszti kikötői beruházás mellett.
Magyar Levente elmondta még, hogy az áruforgalmi adatok és a piac is régóta igényelte a kapacitások növelését, és felidézte, hogy 15 évbe telt, mire az első tervektől eljutottak a Cargo City megvalósításáig, egyben reményét fejezte ki, hogy a jövőben kevesebb időre lesz szükség a tervek megvalósításához.
Magyar Levente aláhúzta, elvárják a Budapest Airporttól, hogy a jövőben is folytassa a beruházásokat a repülőtéren, ehhez minden segítséget megad a kormány és a hivatalos szervek.
Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, tavaly 150 ezer tonna árut kezeltek a repülőtéren, és az utasforgalom mellett az áruforgalom is dinamikusan, 60 százalékkal emelkedett az elmúlt három évben. A növekedéshez az is hozzájárult, hogy a nagy integrátor társaságok bázist tartanak fenn és sok szállítmányozó cég települt a repülőtérre.
Hozzátette: az új épület adta plusz kapacitásokból a magyar gazdaság is előnyt szerez majd, és piaci igények szerint az új épületeket tovább tudják bővíteni.
Az 50 milliárd forintos beruházással 100 ezerről 250 ezer tonnára nő az árukezelő kapacitás.
A 2-es termináltól délre felépített központ két épületből áll, az árukezelő központ 21 ezer négyzetméter, az árutovábbító és irodaközpont 11 000 négyzetméter, ennek építése januárban fejeződik be, és februárban kezdi meg az üzemelést.
Az épületekkel együtt 32 ezer négyzetméter új, úgynevezett forgalmi előteret is építettek, ahol egyszerre két szélestörzsű, vagy négy keskenytörzsű gépet tudnak kiszolgálni. Az integrátor társaságok (DHL, UPS, FedEx) a továbbiakban is az 1-es terminálról üzemelnek majd, a legnagyobb bérlők a Celebi és a Menzies földi kiszolgálók lesznek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Préda Máté a DODO új magyarországi vezetője
Az utolsó kilométeres, okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO Préda Mátét bízta…
Tovább olvasom >Megjelent a Debreceni Logisztikai és Kamion Terminál kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési hirdetmény
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén megvalósuló…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >