Feketelista.hu: új felszámolási hullám várható
Az utóbbi időszak csökkenő trendje után a felszámolások számának növekedését várják szakértők, mivel a jogszabályi kötelezettség miatt a korlátolt felelősségű társaságoknak 3 millió forintra kell emelniük alaptőkéjüket – derül ki a feketelista.hu csütörtökön az MTI-hez eljuttatott elemzéséből.
A céginformációs szolgáltató elemzése szerint részben a fegyelmezettebb gazdálkodás, de jogszabályváltozás következménye is, hogy az idén tovább csökkent a felszámolások száma: az első fél évben 3057 céget számoltak fel, 29 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A felszámolások csökkenésének okai között kiemelték, újabban, ha a bíróság megállapítja, hogy a társaságnak nem maradt annyi vagyona, amennyi fedezné a felszámolás költségeit, felszámolás helyett rövid úton kényszertörlést rendel el.
Részben az is az okok között szerepel, hogy a korábbi három évről két évre csökkent a felszámolás befejezésének törvényileg előírt határideje, bár a bíróságok ezt meghosszabbíthatják – tették hozzá.
A megszűnő cégek között évek óta folyamatosan csökken azoknak a száma, amelyeket felszámolnak: 2012 első fél évében még mintegy 12 ezer cég jutott erre a sorsra, az elmúlt öt év alatt 61 ezer társas vállalkozást számoltak fel Magyarországon – írta a feketelista.hu.
Megjegyezték azt is, miközben az elmúlt öt év alatt csaknem 216 ezer társaság tűnt el a piacról, mintegy 166 ezer új társas vállalkozás kezdte meg működését. A cégek száma a 2013. évi 602 ezerről az idei év közepére mintegy 534 ezerre csökkent. Gyakorlatilag a piaci szereplők csaknem fele cserélődött ki.
Jelentős eredménynek nevezik, hogy egy felszámolás átlagos időigénye a korábbi 2-3 évről 16-18 hónapra csökkent. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Cégtrend 2024. évi: 11 ezerrel kevesebb cég: a 2024-es cégtrendek számokban
A működő társas vállalkozások száma 11 ezerrel csökkent 2024 végére.…
Tovább olvasom >3,4%-kal bővült a fogyasztás
A KSH megerősítette, az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a…
Tovább olvasom >Varga Mihály: meg kell erősíteni a magyar gazdaság szuverenitását, a hazai élelmiszeripart
Európa jövője egyenrangú, szuverén tagállamokkal biztosítható, ezért a kormány továbbra…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >