A fejlődő országok gazdaságának motorjává válhatnak a hátrányos helyzetű térségek
A fejlődő országok gazdaságának motorjává válhatnak a hátrányos helyzetű térségek, ezek jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek az élelmiszertermelésben és egyéb kapcsolódó iparágakban – állítja az Egyesült Nemzetek Szervezete Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) egyik friss összegzése.
Az élelmezés és mezőgazdaság helyzete 2017-ben című kiadvány szerint a szóban forgó erőforrások kiaknázásához meg kell oldaniuk a fejlődő országoknak a gazdálkodók alacsony termelékenységi szintjének, az iparosodás korlátozott lehetőségeinek és a gyors népesedésnövekedésnek és városiasodásnak a kombinációjából adódó kihívásokat. Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre ugyanis arról, hogy a vidéki gazdaság változásának jelentős hatása lehet egész országok életére, főként a fejlődő térségekben.
A tanulmány szerint 2020-ra a 15-24 éves korúak száma 100 millió fővel, 1,3 milliárd főre növekedhet – főleg a szubszaharai régióban. A fejlődő országok nagy részében, mint Dél-Ázsiában és a szubszaharai Afrikában, az ipar és a szolgáltató szektor növekedése lassú, ezért azok nem képesek a megjelenő új munkaerőt tömegesen felszívni. Ahogy a mezőgazdaság se, a jelenlegi formájában – állítják a kutatók. Sokan ezért megélhetésüket valószínűleg máshol, például városokban keresik majd.
Így célzott szakpolitikai támogatásra és beruházásokra lesz szükség ezeken a területeken. Ki kell alakítani a jól működő élelmiszerláncokhoz és a (kis- és közepes) városokhoz szervesen kapcsolódó agráriparágakat, az új munkahelyeket.
Az élelmezés és mezőgazdaság helyzetéről szóló jelentés felhívja a figyelmet, hogy a vidéki gazdaságnak a városi területek növekvő élelmiszerigénye jelentheti a várt megváltást az élelmiszerellátó rendszerek változatosabbá tételére és a farmon kívüli gazdasági tevékenységek kialakítására. De ennek veszélyei is vannak.
Támogató szakpolitikák és beruházások szükségesek, hogy a városi kereslet ténylegesen az átalakulás és a különbségek kiegyenlítődéséhez vezető növekedés motorja lehessen, és a kisebb termelők, családi gazdálkodók piachoz jutását is biztosítsák.
A tanulmány három területen javasol beavatkozást: az első olyan politikai döntések meghozatala, amelyekkel a kistermelők teljes egészében haszonélvezőivé válnának a városi élelmiszerigény növekedésének. Intézkedések, melyek a földbirtokjogokat erősítik, biztosítják az egyenlő feltételeket a beszállítói szerződéseknél, illetve javítják a hitelhez jutást.
Emellett a szükséges infrastruktúrát is biztosítani kell a városi és vidéki területek összekötéséhez. Sok fejlődő országban a vidéki utak, villamoshálózat, tárolókapacitások és a hűtve szállítás lehetősége nem adott, vagy csak hiányosan, ami a legfőbb kerékkötője annak, hogy a gazdálkodó családok zöldségeiket, gyümölcseiket, hús- és tejtermékeiket a városokban értékesítsék.
Továbbá azt is tanácsolja a FAO, hogy ne csak a nagyvárosokat kössék össze a falvakkal, hanem a körülöttük kialakult agglomerációs kisvárosokat is vonják be ebbe a hálózatba. A kisebb városi központok olyan élelmiszer értékesítési lehetőséget jelentenek, amire idáig nem irányult figyelem.(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >