Fejlesztette konzervgyártási technológiáját a máriapócsi Gloster Kft.
Uniós és hazai forrásból csaknem 1,3 milliárd forintot fordított konzervgyártási technológiájának fejlesztésére a máriapócsi Gloster Zöldség-Gyümölcs Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. – közölte a társaság az MTI-vel.
Közleményük szerint a cég több mint 764 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című pályázaton a Széchenyi 2020 program keretében.
A társaság olyan technológiát fejlesztett ki, melynek során a konzervek tartósításhoz nem alkalmaznak tartósítószert vagy egyéb mesterséges adalékanyagot, helyette vákuumzárási és hőkezelési eljárást alkalmaznak. Az üzemcsarnokot is bővítették. A beruházásnak köszönhetően a vállalat 78 munkahelyet tudott megőrizni és nyolc új álláshelyet teremtett.
A Gloster Kft. évente közel 20 millió üveg zöldség- és gyümölcskonzervet állít elő, az uborka- és meggykonzerv kategóriában piacvezető, meghatározó exportőr. A vállalkozás elsődleges piaca Magyarországon kívül Németország, Hollandia és a balti országok, illetve Oroszország.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2016-os 2,6 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétele elmaradt a 2015-ös 3,3 milliárd forinttól. Adózott eredménye a tavalyelőtti csaknem 263,6 millió forintról 2016-ban 128,4 millió forintra csökkent. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Indiai tulajdonosa lesz a balmazújvárosi Global Green Europe-nak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Heinz carbonara konzervvel áll elő, kiakadtak az olasz séfek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innen csak felfelé!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Négynapos hosszú hétvégével indul az ünnepi időszak – október 23-án zárva lesznek az üzletek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI az ügyfélszolgálaton: kézzelfogható üzleti haszon a kiskereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A JYSK és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közös adománya több ezer rászorulónak nyújtott segítséget
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >