Fejlesztések a lipóti termálfürdőben
Kétszáz-kétszázötven vendég fogadására alkalmas kempinget létesítenek a lipóti fürdő mellett, a 132 millió forintos beruházástól a szezon meghosszabbítását és a látogatók számának további növekedését várják – közölte a létesítmény vezetője az MTI érdeklődésére.
A fejlesztés azért szükséges, mert a fürdő területén nincs szálláslehetőség – mondta Pannonhalmi Petra. A magas komfortfokozatú kemping összeköttetésben lesz a fürdővel.
A beruházást európai uniós támogatással hozzák tető alá, a projekt 33 millió forintot nyert el a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében. Átadását jövő tavaszra tervezik, hasonlóképpen a gyerekek számára a saját beruházásban készülő vízi játszóparkhoz.
Pannonhalmi Petra szólt arról, hogy megkezdődött az augusztus 25-i tűzben leégett étterem és öltözőépület újjáépítése is. A pontos kárértékről a fürdőigazgató nem tudott nyilatkozni, mondván, hogy várják még a biztosító állásfoglalását ez ügyben.
A Lipóti Termál- és Élményfürdőt az október elején zárult szezonban több mint 100 ezren keresték fel. Sok vendéget fogadtak a szomszédos Szlovákiából és Ausztriából, sőt Csehországból is.
A 10 hektáron elterülő komplexumba két gyógyvizes medencével, két gyerekpancsolóval, sodrófolyosóval, pezsgőfürdővel, masszázselemekkel teli 600 négyzetméteres élménymedencével, egy úszómedencével, egy 1200 négyzetméteres csúszdás strandmedencével és szaunával is rendelkezik. A termálvizet – amely kopásos ízületi és gerincbetegségek, krónikus gyulladásos ízületi betegségek, reumatikus panaszok és balesetek mozgásszervi szövődményeinek kezelésére alkalmazható – 1993-ban ásványvízzé, majd 2004-ben gyógyvízzé minősítették. A fürdő magyar magántulajdonban van. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >