Magazin: Feje tetején a gyorsétkeztetés?

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 06. 20. 11:00

A dizájnváltás és az egészségesebb ételek bevezetése jelentette a közelmúltban a gyorséttermek fejlesztésének két legfontosabb irányvonalát, de a harmadik, az italválaszték bővítése az előbbieknél jóval többet ígér, meglehet, a feje tetejére álltja a gyorsétkeztetés világát, és akár megváltoztathatja az üzletág célcsoportjának fogyasztói szokásait is.A világ legnagyobb étteremlánca, a McDonald’s milliárdos fejlesztésekbe kezdett, ám ezeknek semmi köze a burgerekhez, sült krumplihoz vagy etnikai menükhöz: a jeges frappék márciusi bevezetése után – amik már áprilisban komoly szerepet játszottak a lánc forgalomnövekedésében – májusban a smoothie-k (krémes-jeges gyümölcsturmixok) következtek amerikai éttermeikben. Üzletileg remek döntésnek bizonyult a McCafék kialakítása, de a cég továbbra is kereste a lehetőséget, hogy az értékesítésben gyengébb napszakokat is, mint például a délutánok, „kitöltse”. A másik ok az italkínálat-bővítés kényszere volt, ugyanis a kólaforgalom folyamatosan csökken, és a munkatársak azt tapasztalták, hogy a McDrive-vásárlók nem kérnek italt, inkább sajátjukat hozzák magukkal: energiaitalokat, kávékülönlegességeket, smoothie-kat.

A választékbővítéssel a McDonald’s az USA-ban gyakorlatilag támadja a szupermarketek, a gyümölcs- és tejitalokra specializálódó hálózatok és a kávézóláncok piacait is (többek között a Starbucks-ét). A cégvezetésnek meggyőződése, hogy ezzel a koncepcióval – a „vádakkal” ellentétben – egyáltalán nem távolodnak el az étteremlánc eredeti tevékenységétől, pusztán a piac törvényeinek engedelmeskedve felülírják azt. Véleményük szerint hiba lenne kimaradni ebből az üzletből, tudva, hogy az alkoholmentes italok forgalma az USA-ban tavaly meghaladta a 153 milliárd dollárt. A frappék és smoothie-k értékesítésétől a cég 2 milliárd dolláros éves forgalmat vár, nem beszélve az ezért az italokért betérők generálta többletforgalomról az egyéb termékek területén.
A hazai McDonald’s üzletek negyedében tesztelés céljából sportitalokat is kínálnak a vendégeknek.

2010

Kapcsolódó cikkeink