Februárban közel 11 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
A mezőgazdasági termelői árak 10,9 százalékkal csökkentek 2014 februárjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növényi termékek ára 17,0 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké viszont 1,7 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A mezőgazdasági termelői árindex 2014 január-februárban 12,5 százalékkal csökkent 2013 ugyanazon időszakához képest. A növényi termékek ára átlagosan 18,7 százalékkal esett vissza, az élő állatok és állati termékeké pedig 0,2 százalékkal emelkedett.
Januárban az előző havihoz hasonlóan, 13,4 százalékkal csökkentek a termelői árak a mezőgazdaságban az egy évvel korábbiakhoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 19,6, az élő állatok és állati termékek ára 0,7 százalékkal esett vissza.
A mezőgazdasági termelői árak 2013 első két hónapjában 18 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek ára 24,3, míg az élő állatok és állati termékek ára 6,9 százalékkal emelkedett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >