Februárban 11,1 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban
Februárban 11,1 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban a januári 9,9 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.

11 százalék fölé ugrott az infláció Csehországban
A februári infláció a legmagasabb 1998 júniusa óta, amikor a drágulás 12 százalékot tett ki. Meghaladta az előrejelzéseket is, ugyanis az elemzők többsége alacsonyabb, 10,3-10,6 százalék közötti inflációt várt.
Csehországban immár nyolc hónapja folyamatosan emelkedik az infláció. Tavaly februárral összehasonlítva a lakhatási költségek, a közlekedési kiadások és az élelmiszerárak nőttek a legnagyobb mértékben.
Havi bázison 1,3 százalék volt a februári infláció.
Gyorsan emelkednek az energiahordozók árai: az áram 2,6 százalékkal, a földgáz pedig 28,3 százalékkal drágult tavaly februárhoz képest. Nőtt a melegvíz szolgáltatás és a fűtés ára is, az üzemanyagok pedig mintegy 30 százalékkal kerülnek többe, mint egy éve. A vállalkozói szféra nyomást gyakorol a kormányra, hogy a legmagasabb ár meghatározásával állítsa meg az üzemanyagok drágulását, ám a kormány ezt elutasítja, arra hivatkozva, hogy ez rendszerellenes intézkedés lenne.
A személygépkocsik ára februárban 10,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
A liszt és a cukor mintegy 25 százalékkal, a vaj 30 százalékkal kerül most többe. A pékáruknál a drágulás 11,3 százalékos, a tojás, a tej és a tejtermékek 8,8 százalékkal drágultak. A vendéglői árak 14,1 százalékkal emelkedtek egy év alatt. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Szárnyalnak az árak a baromfipiacon: drágult a csirke, a pulyka és a tojás is
Az elmúlt hónapokban látványos áremelkedés zajlott le a hazai baromfi-…
Tovább olvasom >Enyhébb kannabiszszabályok jönnek Csehországban
2026. január 1-jén lép hatályba a cseh büntető törvénykönyv legújabb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >