Februárban 0,1 százalékos inflációt mértek, az élelmiszerárak nem változtak

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 11. 12:30

Az idén februárban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest szintén 0,1 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

fogyar-2014febr

A háztartási energia, az üzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek, valamint a ruházkodási cikkek ára csökkent, míg a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak egy év alatt.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a háztartási energia ára 10,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A tavaly januári árcsökkentés ugyan kiesett a bázisból, a novemberi újabb rezsicsökkentés azonban továbbra is jelentős szerepet játszik az árszínvonal alakulásában, és ez a hatás az év végéig kitart majd – tette hozzá.

Az előző hónaphoz képest a legnagyobb mértékben, 8,7 százalékkal a pénzügyi szolgáltatások ára csökkent a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel bevezetése miatt.

Londoni pénzügyi elemzők 0,2-0,6 százalék közötti előrejelzéseket adtak a tizenkét havi februári inflációra.

A szezonálisan igazított éves maginfláció februárban 2,8 százalékra lassult a januári 3,4 százalékról.

A nyugdíjas fogyasztói kosárra mért infláció éves szinten 0,3 százalékos csökkenést mutatott, az előző hónaphoz képest pedig nem változott.

Egy hónap alatt az élelmiszerek 0,2 százalékkal drágultak. Az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség és gyümölcs ára 1,6 százalékkal nőtt, a csokoládé, kakaó 1,0 százalékkal lett drágább, a tej ára 0,9 százalékkal, a szalámi, szárazkolbász, sonka ára 0,8 százalékkal emelkedett. Csökkent azonban a cukor ára 2,8 százalékkal, az étolajé 1,5 százalékkal, a kenyéré 0,7 százalékkal és a baromfihúsé 0,6 százalékkal.

A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) drágultak egy hónap alatt, átlagosan 0,6 százalékkal, ezen belül a járműüzemanyagok ára 1,5 százalékkal emelkedett. A szeszes italok olcsóbbak lettek, mint januárban, a dohányáruk 1,0 százalékkal kerültek többe. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,1 százalékkal nőtt. A háztartási energia ára nem változott az előző hónaphoz képest. A ruházkodási cikkekért 1,2, a szolgáltatásokért 0,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

2013. februárhoz viszonyítva az élelmiszerárak nem változtak. Ezen belül drágult egyebek közt a sajt 10,5 százalékkal, a tej 8,9 százalékkal, a sertéshús 1,7 százalékkal, csökkent viszont a liszt ára 19,4 százalékkal, a cukoré 14,4 százalékkal, az étolajé 12,6 százalékkal, a tojásé 12,3 százalékkal és a kenyér 3,4 százalékkal lett olcsóbb. A friss zöldségek ára 1,7 százalékkal emelkedett a gyümölcsöké viszont 7,2 százalékkal csökkent.

A legnagyobb mértékben, 8,1 százalékkal a szeszes italok és dohányáruk ára nőtt a dohányáru 17,9 százalékos drágulása miatt, míg a bor és a tömény italok ára csökkent és a sör is csak 0,7 százalékkal került többe, mint tavaly februárban.

A szolgáltatások ára 2,1 százalékkal emelkedett, ezen belül csökkent viszont a víz- és a csatornadíj átlagosan 11 százalékkal, a helyi tömegközlekedés ára 6,8 százalékkal mérséklődött, ám a távolsági tarifák 13,0, a taxié 7,8 százalékkal emelkedtek. A postai szolgáltatások 5,8, a színházjegyek 6,0 százalékkal drágultak.

Az egyéb cikkek körében 1,5 százalékos árcsökkenés történt, ezen belül a járműüzemanyagok ára 4,6 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkek 0,2, a tartós fogyasztási cikkek 0,6 százalékkal kerültek kevesebbe, mint egy évvel korábban.

A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben, 10,3 százalékkal. Ezen belül a távfűtésért 13,0, az elektromos energiáért és a vezetékes gázért 11,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni tavaly februárhoz viszonyítva. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink