FBAMSZ: péntekig ajánlott agrárbiztosítási díjtámogatást igényelni
Péntekig ajánlott agrárbiztosítási díjtámogatást igényelni, mert ezt követően késedelmi szankcióként a támogatási összeg munkanaponként 1 százalékkal csökken – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerdán az MTI-vel.
A szervezet üdvözölte, hogy a biztosítások önrésze 30 százalékról 20 százalékra csökkent, de azt is jelezték, hogy a koronavírus miatt az idén indokoltnak látnák a határidő módosítását. Javaslatukat azzal támasztották alá, hogy a járvány miatti korlátozások az előző évekhez képest nagyobb erőfeszítést követelnek az ügyfelektől, a falugazdászoktól és a biztosítási szakértőktől is.
Kifogásolják emellett, hogy az agrárbiztosítási rendszer az erdőgazdálkodást és az állattenyésztést nem érinti, ezért a díjtámogatások fokozatos kiterjesztését ajánlják. Mindez nem csupán az alulbiztosított területek kockázatait mérsékelné, hanem a gazdálkodói öngondoskodást is ösztönözné – írták.
Véleményük szerint az erdőgazdálkodásban elsőnek az újtelepítésű ültetvények, az állattenyésztésben pedig a kiemelt kockázatú betegségek esetében lehetne indokolt a változás.
A biztosítási díjtámogatást 2012 januárjában vezették be, és azóta jelentősen hozzájárult a növénybiztosítások állományának emelkedéséhez. Az idén 12 milliárd forintra is nőhet a támogatott mezőgazdasági biztosítások díjállománya, amely után 5 milliárd forintnyi díjtámogatás vehető igénybe. A gazdálkodók a biztosítási módozattól függően 40 és 55 százalék körüli mértékű díjvisszatérítésre számíthatnak – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: az őszi vetésnek nagy szüksége van a csapadékra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

