FBAMSZ: csütörtökig célszerű igényelni a 2025-ös agrárbiztosítási díjtámogatást
A Magyar Államkincstárhoz (MÁK) benyújtott egységes támogatási kérelemben 2025-ben is május 15-ig (csütörtök) lehet szankciómentesen igényelni az agrárbiztosítási díjtámogatást. Aki így tesz, akár 70 százalékát is visszakaphatja az idén befizetett agrárbiztosítási díjainak – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-vel.
Kiemelték, hogy a május 15-e után benyújtott igényléseknél a támogatás összege minden munkanapnyi késés után egy százalékkal csökken, június 9-ét követően pedig teljesen elvész a támogatás igénylésének lehetősége erre az évre. Hozzátették, hogy a már egy évtizede elérhető támogatott mezőgazdasági biztosításokat négy biztosító: az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító termékei közül választhatják a gazdálkodók. Az agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglaló adatai alapján a szövetség arról is beszámolt, hogy 2024-ben a mezőgazdasági díjbevételek 28,4 milliárd forintot, a kárkifizetések 9,1 milliárd forintot tettek ki Magyarországon. A gazdálkodók 24,9 milliárd forint feletti növénybiztosítási díjat fizettek be a biztosítók részére tavaly – ez 15,7 százalékkal volt kevesebb a 2023-as összeghez képest -, amiből 23,9 milliárd forint, a befizetések mintegy 96 százaléka után vették igénybe az utólagos állami díjtámogatást.
A közlemény idézte Békés Istvánt, a FBAMSZ elnökségi tagját
Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy az a gazdálkodó, aki nem rendelkezik megfelelő biztosítottsággal, az az egységes kárenyhítési alapból is csupán a felét kaphatja meg a megítélt juttatásnak. De ettől eltekintve is az egyre gyakoribbá váló időjárási szélsőségek (gyakori tavaszi fagykárok, egyre súlyosabb aszályok) önmagukban is megkerülhetetlenné teszik a biztosítást azok számára, akik jövedelmüket stabilizálni szeretnék. A FBAMSZ elnökségi tagja a közleményben jelezte, a jelenlegi állategészségügyi helyzetben komoly indokok szólnak amellett, hogy a támogatott agrárbiztosításokat kiterjesszék az állattenyésztés területére is, különösen a közelmúlt híreiben is szereplő karanténbetegségek elleni biztosításokra. Miközben egy ilyen lépés növelné a gazdák pénzügyi biztonságát, a gazdálkodói öngondoskodás erősítésével csökkenthetné az állami kártérítési kötelezettségeket is.
Arra is kitértek, hogy a rendszerben az első pillér a már korábban is létező kárenyhítési alap, a második pillér a biztosítási díjtámogatás, a harmadik pedig a jégkármérséklés
A negyedik pillér az állam által nyújtott mezőgazdasági krízisbiztosítás 2021 februárjában jelent meg. Ezáltal a gazdálkodóknak már lehetősége van a piaci zavarokból, áresésekből vagy állat- és növénybetegségekből fakadó veszteségeiket is fedezni. A krízisbiztosítás nem az üzleti biztosítókon, hanem a Magyar Államkincstáron keresztül köthető az adott tárgyévre minden év február 28-ig – idézte fel a szövetség.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >