Fazekas: újabb gazdákat segítő program indul
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) újabb gazdabarát programot indít, azért, hogy a közös agrárpolitikához alkalmazkodva a lehető legeredményesebben segítsék a gazdák és a földművesek munkáját – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden Baján, egy gazdafórum előtt tartott sajtótájékoztatón.
Az MVH Gazdabarát megújításának második programja során egyszerűsíteni akarjuk az eljárásokat, gyorsabb ügyintézést szeretnénk, illetve a szakmai munkának a fejlesztése is kiemelt cél – hangsúlyozta a miniszter. Fazekas Sándor fontosnak tartja, hogy átláthatóan és viszonylag gyorsan jussanak el az érintettekhez azok a támogatások, amelyeken a magyar mezőgazdaság működése, versenyképessége múlik. Adatai szerint 2015-ben az MVH 262 ezer ügyet zárt le, amelyből mindössze 1150 esetben történt fellebbezés. Fazekas Sándor kiemelte, hogy 2015-ben 2450 milliárd forint volt az ágazat kibocsájtása, amelynek tükrében a mindenkori legnagyobb agrártámogatások, a mintegy 800 milliárd forint eljuttatása a gazdákhoz mindenképpen jelentős tétel.
Az MTI kérdésére válaszolva a miniszter elmondta: a kormány dönthet arról, hogy kell-e változtatni a jelenlegi állami szervezetrendszeren. Fazekas Sándor úgy fogalmazott: az MVH az unió által akkreditált szigorú ellenőrzés mellett működő szervezet, azokhoz a kötelező uniós szabályokhoz köteles igazodni, amelyek a pénzkifizetéseket ellenőrzés alatt tartják, hiszen itt az Európai Unió adófizetőinek a forintjairól, euróiról van szó.
A miniszter szólt arról, hogy a támogatások elsőszámú haszonélvezői nem a gazdák, hanem a lakosok, hiszen ha nem lenne támogatás, az élelmiszerek sokkal drágábbak lennének. Meggyőződésem, hogy az MVH ellátja a feladatait, rendkívül nagy ügymennyiséggel birkózik meg eredményesen – tette hozzá.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Bácskai Kultúrpalota színháztermében tartott gazdafórumon emlékeztetett arra, hogy a magyar mezőgazdaság sokat tett azért, hogy az ország kilábaljon a gazdasági válságból. Idézte a 2010-es adatokat, amikor 1650 milliárd forint volt a mezőgazdaság kibocsájtása, amely 2015-re 2450 milliárd forint fölé emelkedett.
Fazekas Sándor egyértelmű sikerként értékelte, hogy az állattenyésztés stabilizálta magát, a problémák ellenére is nőtt az állatállomány, a szőlőágazatban 2015-ben 40 százalékkal több bor termett, mint az előtte lévő években.
Ötezer hektár szőlőt telepítettek, ami már azt jelentette, hogy exportra termelt a gazdaság, egyre kevesebb import bor jön be – mondta, hozzátéve, hogy 145,5 millió euró támogatás érkezik 2018-ig a borágazatba.
Kiemelte az agrárexport kiemelt emelkedését, amely a 2010-es 4 milliárd 600 millió euróról, 2015-re 6 milliárd 400 millió euróra, 38 százalékkal emelkedett. Fazekas Sándor leszögezte: az Európai Unión belül a magyar mezőgazdaság tudott az elmúlt időszakban a legdinamikusabban növekedni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: nem hagyja magára a gazdákat a bajban a kormány a Bászna Gabona Zrt. ügyében sem!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élénkült az élősertés-export, visszaesett az import Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- és borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Válságban a magyar gyümölcstermesztés: csökkenő termőterületek, növekvő import és dráguló kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


