Fazekas: látszik a keleti nyitás hatása az agrárexportban
Látszik a keleti nyitás hatása az agrárexportban, a Kínába irányuló sertéshús kivitel például a másfélszeresére bővült, és a távol-keleti ország vált a magyar borok negyedik legfontosabb felvevő piacává – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette, hogy nemrég nyílt meg a lehetőség a Kínába irányuló búza- és lóexportra, és folyamatban van a tej- és tejtermékekre vonatkozó akkreditácó is. A miniszter megjegyezte, hogy a térség országai közül Magyarország rendelkezik a legtöbb termékre szóló akkreditációval a kínai piacra, és tárgyalások folynak arról, hogy Magyarország a régió Kínába irányuló élelmiszerexportjának egyfajta logisztikai bázisa legyen.
A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a miniszter elmondta, hogy a teljes agrárkivitel 14 százalékkal nőtt, az aktívum 30 százalékkal haladta meg az első fél évben a tavaly azonos időszakit. A kukorica kivitel 2 millió tonna volt, másfélszerese az egy évvel korábbinak, a kukoricaexport nagy része Romániába és Olaszországba irányult. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: Magyarországon van tér és igény a szójatermesztés bővítésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az állategészségügy az élelmiszerlánc megbízhatóságának is alapfeltétele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: közös összefogással kell megvédeni a gazdák érdekeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Delhaize nyit boltokat jövőre a belgiumi Cora üzletek helyén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem csak Magyarországon bajlódnak a málnával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >