Fazekas: a nehéz helyzetbe került fűszerpaprika-ágazaton akar segíteni a VM
Mintegy 170 millió forintos vetőmag-támogatással akarja segíteni a nehéz helyzetbe került fűszerpaprika-ágazatot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) – mondta a tárca vezetője hétfőn Szilvásváradon.
Fazekas Sándor az 1,65 milliárd forintból megépülő új Lipicai Lovasközpont alapkőletételét követően az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt években egyre lehetetlenebb helyzetbe kerültek a magyar gazdák a külföldről, különösen a tengerentúlról érkező olcsó paprika miatt. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon viszonylag magasak a termelési költségek a harmadik világhoz képest.
Fazekas Sándor közölte, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a vetőmag árának 75 százalékát téríti meg a termelők részére egy csekély összegű támogatás keretében.
A tárca ezres nagyságrendben számít a termelők érdeklődésére, a becslések szerint ez mintegy 170 millió forintos keretet jelent – mondta.
A miniszter szerint a mostani támogatás elősegíti, hogy meg tudjanak birkózni a magasabb árakkal a fűszerpaprika-termelők, és eredményes legyen az évük. Fazekas Sándor hangsúlyozta: a kalocsai, szegedi fűszerpaprika hungarikum, megérdemlik a segítséget.
A Vidékfejlesztési Minisztérium korábbi közleményében arról írt, hogy a fűszerpaprika kiemelkedő fontosságú, kézimunkaigényes magyar fűszernövény, termésterülete a kedvezőtlen piaci folyamatok hatására 2008-ra 1500 hektárig csökkent, majd az elmúlt évek enyhe emelkedését követően mára 2500 hektárra nőtt.
Közlésük szerint azok a termelők, akik idén igazolt származású fémzárolt vetőmagot vásárolnak, és ezt számlával, valamint a vetőmagminősítő bizonyítvánnyal igazolni is tudják, költségeik 75 százalékáig támogatást igényelhetnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >