Fazekas: a dohánytermesztés kiemelten fontos ágazat
A dohánytermesztés a magyar mezőgazdaság kiemelten fontos ágazata – közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, az Európai Dohánytermesztők Szövetsége (UNITAB) 33. kongresszusán.
A miniszter hozzátette: Magyarországon a dohánytermesztés a foglalkoztatásban és a közvetlen, valamint a közvetett jövedelemtermelésben játszott jelentős szerepe mellett hozzájárul a tájfenntartásához, a vidék sokszínűségéhez is. Ezért hazánk alapvető érdeke, hogy az ágazat fennmaradjon, és jól funkcionáljon Európában – mondta Fazekas Sándor.
Az UNITAB a teljes európai dohánytermesztő szektor képviselője. Működése két alapelven nyugszik: a kölcsönös párbeszéd kialakítása az ágazat szereplői és a döntéshozók között, valamint koordináció az UNITAB tagjai – különböző szakmai szervezetek – között.
A tanácskozást üdvözölve Fazekas Sándor kiemelte: a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt támadt kihívásokra lehetőség szerint olyan válaszokat találjon, amelyek a munkaképes – azon belül is a vidéken élő – közösségek megélhetését biztosítják, illetve hosszútávon is perspektívát nyújtanak nekik.
Hozzátette: ezért a Közös Agrárpolitika (KAP) egyik kulcskérdése, hogy a dohányágazatban továbbra is megtartható legyen a termelői bázis. Ez átlagon felüli közös erőfeszítést és folyamatos, kölcsönös párbeszédet igényel a dohánytermesztők, a feldolgozók, illetve a szabályozás és a politika szereplői között.
Úgy vélte, együttműködés hiányában a dohányszektor közvetett és közvetlen szabályozásának nem kellően körültekintő módosítása gátolhatja a szektor működését, amit el kell kerülni. Éppen ezért a különböző iparágakat és érdekcsoportokat képviselő szereplők együttműködésére szólított fel a miniszter a termelés, a feldolgozás, a politikai keretrendszer kidolgozása és a szabályozás területén.
Kérte a tanácskozás résztvevőit, hogy a támogatási rendszerek részleteinek kidolgozásánál és véglegesítésénél cselekedjenek közösen. Együtt ugyanis nagyobb esélye van annak, hogy minden lehetőséget alaposan megvizsgálva és bemutatva, befolyással legyenek az őket közvetlenül érintő döntések kimenetelére – fejtette ki.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: az UNITAB célkitűzéseivel teljes mértékben azonosulni tud, lehetőségeinek keretein belül pedig minden támogatást biztosít a termelők megfelelő jövedelmének garantálásához, a munkakörülmények javításához, a technológiai modernizációt célzó erőfeszítésekhez, valamint az egészség- és környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartó politika folytatásához. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >