FAO: rekordon a világpiaci élelmiszerárak
A FAO élelmiszerár-indexe márciusban a februári 141,4 pontos rekordhoz képest további 12,6 százalékos emelkedéssel 159,3 ponton új rekordot ért el – jelentette pénteken a párizsi székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet.

Elszállt a búza ára
A gabonaár-index átlaga 170,1 ponton állt márciusban, a növekedést elsősorban az okozta, hogy az ukrajnai háború miatt a búza és a durvaszemű gabonafélék ára ugrásszerűen megnőtt.
A növényolajár-index átlagosan 248,6 pontos rekordot ért el, amit a napraforgó-, pálma-, szója- és repceolaj árának emelkedése okozott. A húsárindex átlagosan 120 pontos rekordot ért el, mivel a sertéshús ára 1995 óta a legmeredekebb havi emelkedést regisztrálta, ami a nyugat-európai vágósertés-kínálat hiányának és a közelgő húsvéti ünnepek miatt megugró belső keresletnek tudható be.
A tejárindex átlagosan 145,2 pont volt, mivel a nyugat-európai és óceániai tejtermelés elégtelensége miatt szűkült a világpiaci kínálat. A cukorár-index átlagosan 117,9 pontra emelkedett, jórészt helyrehozva ezzel az előző három havi csökkenést. A cukor ára azért emelkedik, mert a nyersolaj drágulása miatt kifizetődőbbé vált a cukornád nagyobb mértékű felhasználása etanolgyártásra.
Az ügynökség pénteken 784 millió tonnára csökkentette a világ idei búzatermésére vonatkozó becslését a múlt havi 790 millió tonnás előrejelzésről, mivel számításba vette annak lehetőségét, hogy Ukrajna téli termőterületének legalább 20 százalékát nem takarítják be. A FAO csökkentette a 2021/22-es szezon forgalmára vonatkozó globális előrejelzését is, mivel a fekete-tengeri exportban bekövetkező zavarokat csak részben ellensúlyozta India, az Európai Unió, Argentína és az Egyesült Államok exportjának várható növekedése. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését,…
Tovább olvasom >Stratégiai cél, hogy hazánk a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon
Az Agrárminisztérium kiemelten fontosnak tartja a hazai burgonyatermesztés megerősítését, a…
Tovább olvasom >Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >