FAO: Növényi olajok nyomják a nemzetközi élelmiszer árakat
Valamivel emelkedtek a nemzetközi élelmiszerek árcédulája szeptemberben a növényi olajok – és részben a tejtermékek – árának erősödésével, az alapvető gabonák árában bekövetkezett csökkenés ellenére.
Ezzel 178,4 ponton zárt a FAO élelmiszerár indexe, közel 1 %-kal magasabban augusztushoz és 4,3 %-kal az előző év ugyanezen időszakához képest.
A FAO élelmiszerár-index hónapról hónapra követi a nemzetközileg legfontosabb öt élelmiszer-termékcsoport azok kereskedelmi értékével súlyozott árváltozását.
A növényi olajok árszintje több mint 4 %-kal nőtt; ezen belül is a pálmaolaj vitte a prímet, azt követte a szója, repce és napraforgó. A tejárindex 2,1 %-kal drágult a vaj és sajtok árának emelkedése nyomán, amit a kínálat folytonossága miatti aggodalmak fűtöttek Ausztráliában, Új-Zélandon és az Európai Unióban. A húsfélék ára lényegében változatlan maradt.
Egyedül a gabonafélék ára csökkent 1 %-kal, leginkább a kukorica és búza jegyzésében tapasztalt esés következtében. Nem csak a tartalékok bőségesek ezekből, de a FAO előrejelzése szerint világszerte rekordnagyságú gabonatermésre számíthatunk.
Az elmúlt hónapban a cukor ára stagnált; a jelenlegi szintje 33 %-kal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – a különbség a túltermelés és az alacsony globális kereslet kombinációjából fakad.
Új csúcs felé a gabonaraktárak
A FAO újra felfelé módosította 2017-es gabonatermelési előrejelzését, ami így várhatóan 2 612 millió tonna lesz – 7 tonnával meghaladva a tavalyi rekordértéket, olvasható a ma frissített Gabonakészletek és –igények gyorsjelentésben.
A lépés az Európai Unió és Oroszország ígéretesnek látszó búza-, illetve Kína és az Egyesült Államok kukoricatermelésére reagált. Ezzel a frissített értékek búza esetében 750 millió tonna, a szemes terményeknél 1 361 millió tonna, továbbá a rizsnél 500 millió tonna az idei szezonra.
Mindezekkel a FAO szerint a 2018-as szezon végére minden idők legnagyobb gabonatartalékával (720 millió tonna) fogunk rendelkezni.
A gabonával való kereskedelem is nőhet, szintén rekordszintre, és elérheti a 403 millió tonnát Kína, az Európai Unió és Irán nagyobb kukoricaigénye miatt. Közben Oroszország szerepe mint a világ legnagyobb búzaexportőre megszilárdulni látszik, Argentína és Brazília lesznek a legnagyobb haszonélvezői a szemes terményekkel való kereskedelem bővülésének.
Kapcsolódó cikkeink
FAO: rekordszintű lehet a világ idei gabonatermése
Rekordszintű, 2,854 milliárd tonna lehet a világ gabonatermése az idén…
Tovább olvasom >A FAO élelmiszerár indexe stabil maradt júniusban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint…
Tovább olvasom >Újabb ösztöndíjas hallgatók fejezték be magyarországi agrártanulmányaikat
Elbúcsúztatták Magyarország és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >