FAO: mélyponton az élelmiszerárak
Mélyponton a nemzetközi élelmiszerárak, miközben az első előrejelzések kimagasló gabonatermésről, kereskedelemről és felhasználásról szólnak – írja az origo az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) legfrissebb közleménye alapján.
Már a negyedik hónapja csökken az alapvető élelmiszercikkek nemzetközi piaci ára a jelentős készletek és a gyenge kereslet mellett, utóbbi főként a járvány miatti gazdasági visszaesés következménye.
A FAO élelmiszerár-indexe, ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszercikkeinek havi árváltozását követi, 162,5 ponton zárt májusban. Vagyis 1,9 százalékkal alacsonyabban az előző hónaphoz képest. Ilyen alacsony értékre 2018 decembere óta nem volt példa.
Így változtak a nemzetközi élelmiszerárak
A tejtermékek ára 7,3 százalékkal csökkent áprilishoz képest a vaj és sajt jegyzésének bezuhanása, továbbá a szezonális hatások és az alacsony importkereslet miatt. Ez közel 20 százalékos csökkenést jelent egy év alatt. A tejpor ára mérsékelten bár, de csökkent az alacsony árak és a kínai gazdaság újjáéledése generálta keresletet miatt.
A cukor ára 7,4 százalékos drágulásával ellene ment az általános trendnek, amivel az áprilisi csökkenés felét sikerült is ledolgoznia. Ennek oka a nemzetközi nyersolaj árának erősödésében és a vártnál rosszabb indiai és thaiföldi termésben keresendő.
A gabonafélék árindexe 1 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a rizs valamelyest drágult és a búza ára csökkent a várhatóan bőséges globális készletek miatt. A szemestermények ára tovább csökkent, az amerikai kukoricáé például 16 százalékkal az egy évvel ezelőtti értékhez képest.
A növényi olajok ára 10 havi mélypontra zuhant a 2,8 százalékos májusi csökkenéssel. A repce és napraforgó olaj iránti kereslet bár nőtt, a pálmaolaj nemzetközi ára már a negyedik egymást követő hónapja csökkent a nyomott globális importkereslet és a vártnál nagyobb termelési volumen és készletek hatására.
A húsfélék nemzetközi ára összesítve 0,8 százalékkal esett vissza májusban. A marhahús ára nőtt, míg a szárnyas és sertés tovább csökkent a legnagyobb termelő országok bőséges exportkészletei miatt, amit még a kelet-ázsiai import kereslet növekedése sem tudott felszívni.
Történelmi szinten a gabonatermelés és kereskedelem
A világ gabonatermelése jó úton van afélé, hogy új rekordot döntsön:
a várható 2 780 millió tonna 2,6 százalékkal haladná meg a 2019-2020-as menyiséget
– olvasható a FAO Gabonakészletek és –igények gyorsjelentésében.
A FAO első előrejelzése a 2020-2021-es szezonra a már elvetett és a bevetni tervezett területek állapota alapján született, feltételezve, hogy az időjárás az évszaknak megfelelően alakul. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
A FAO elismerésben részesíti a fiatal gazdákat
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) jelöléseket vár a Fiatal…
Tovább olvasom >Útmutató az állategészségügyi laboratóriumok részére
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság…
Tovább olvasom >Kismértékben emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe júniusban a hús, tejtermékek és növényi olajok drágulása miatt
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >