FAO-jelentés: kiemelten kell kezelni a Föld száraz területeit
Kiemelt figyelmet kell fordítani a Föld száraz területeire, ugyanis az éghajlatváltozás tovább erősíti az aszályok, az elsivatagosodás és a talajromlás negatív hatásait – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) a világ száraz területeiről készített első statisztikai mintákon alapuló talajhasználati felmérésében.
Az MTI-nek kedden eljutatott közlemény szerint a jelentésben a száraz területek négy alaptípusát különböztették meg, a skála a legkevésbé vízhiányos területektől a sivatagokig terjedt. Az első kategóriába tartozik a vizsgált térségek nagy része, például az afrikai szavanna, a dél-amerikai füves síkságok, Kelet-Európa és Dél-Szibéria sztyeppéi, valamint a magyar Homokhátság is.
A bolygó száraz területein (mintegy 6,1 milliárd hektár) 2 milliárd ember él, 90 százalékuk a fejlődő országokban – tették hozzá.
A jelentésben egyebek mellett arról is beszámoltak, hogy a száraz területek 1,11 milliárd hektár erdőterületet foglalnak magukba, ami a Föld teljes erdőtakarójának 27 százaléka. Azonban arra is rámutattak, hogy a nedvesség csökkenésével az erdőségek is ritkulnak, ugyanis a száraz térségekben elhelyezkedő erdők fele a legkevésbé vízhiányos területen található. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: újabb segítséget kapott a sertéságazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: Magyarország kezdeményezésére újabb uniós forrás segíti a tavalyi aszály által sújtott gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szeleteket szerettek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar fiókteleppel jön a Revolut, drágulnak az utalások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EWG-jelentés: a spenót vezeti a „Szennyezett Tizenkettőt”, a „Tiszta Tizenöt” élén az ananász áll
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


