FAO: emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak januárban
Emelkedtek a világpiaci árak januárban, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) élelmiszerár-indexe januárban 173,8 pontra nőtt, az előző hónaphoz képest 2 százalékkal, az előző év azonos időszakának átlagához viszonyítva pedig 16,4 százalékkal emelkedett – közölte a FAO csütörtökön az MTI-vel.
Az index havi értékét a FAO az öt alapvető élelmiszer alapanyag – gabonák, növényi olajok, tejtermékek, húsáru és cukor – nemzetközi árából állapítja meg.
A FAO gabonaár index 3,4 százalékkal emelkedett december óta, ezen belül leginkább a búza, kukorica és rizs világpiaci ára nőtt. A növényi olajok 1,8 százalékkal drágultak főként a világszerte alacsony pálmaolaj készletek és a dél-kelet ázsiai termelés akadozása miatt. Ezzel szemben a világszerte bőségesen elérhető szójaolaj ára csökkent. A tejtermékek ára és a húsár-index változatlan maradt.
A FAO jelentése szerint a 2017-es szezon végére valószínűleg történelmi rekordot érnek el a gabona készletek, a szakértők 1,5 százalékkal, 681 millió tonnára emelték az előrejelzést decemberhez képest. A búzatermés várhatóan éves szinten 8 százalékos növekedés mellett eléri majd a 245 millió tonnát. A szemestermény-készletek 0,7 százalékkal haladják majd meg a tavalyi értékékeket, míg a rizs valamelyest csökken, de még így is rekord közeli 170 millió tonna várható.
Kiemelték: 2016-ra a FAO 15 millióval 2592 millió tonnára emelte a teljes gabona kibocsátásra vonatkozó becslését, elsődlegesen a vártnál jobb ausztrál és orosz búzatermés miatt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
FAO: 890 tonna élelmiszer a jubileumot ünneplő Adománykonvoj mérlege
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élelmezési világnap 2025 – 80 éves a FAO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A német nagykereskedelmi árak éves és havi összevetésben is emelkedtek szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

