FAO: Drágul a kukorica – felfelé kúsznak az élelmiszerárak
Már az ötödik egymást követő hónapja emelkednek a világpiaci élelmiszerárak. A fő hajtóerőt a sajtfélék és – a kedvezőtlen időjárás miatt – a kukorica jelentik.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) élelmiszerár indexe, amely a legfontosabb mezőgazdasági termények nemzetközi árának változását követi hónapról hónapra, 1,2%-ot emelkedett az előző időszakhoz képest.
A tejtermékek ára 5,2%-kal nőtt április óta, ezzel öt éve nem látott magasságba emelkedve. Legerősebben a sajtfélék drágultak, melyekre a nagy kereslet mellett kínálati szűkösség jellemző.
A gabonafélék 1.4%-ot drágultak főként a kukorica által hajtva. Utóbbi esetében borúsak a kilátások, mivel az Amerikai Egyesült Államokban a folyamatos esőzések és áradások nehezítik a kukorica vetését. A búza ára csökkent, míg a rizsé nem változott.
Több mint 3%-kal mérséklődött a cukor ára, köszönhetően a stabil indiai termelési kilátásoknak, mely még a 17%-os kiesést is ellensúlyozza Brazíliában. A gyengélkedő energia árak, csökkentve a cukornádból előállítható bioüzemanyagok iránti keresletetet, szintén ebbe az irányba hatott.
A növényi olajok árindexe mintegy 1%-os csökkenéssel zárt májusban, miután csökkent a pálmaolaj értéke a nagy exportőr országok felhalmozott készletei miatt. Eközben a szója-, napraforgó- és repceolaj mérsékelten drágult.
A FAO által nyomon követett hús-árindex csekély erősödést mutatott a kelet-ázsiai importigény növekedése okán, ahol az afrikai sertéspestis tizedeli az állatállományt. A bőséges exportkészletek mellett a szarvasmarhához ezzel szemben kedvezőbb áron lehetett hozzájutni.
Borús kilátások a kukoricánál
A FAO legfrissebb előrejelzése a 2019-es gabonatermelésről, amely elérhető a FAO
Gabonakészletek és -igények gyorsjelentés
ében,
1,2%-kal nagyobb mennyiséget (2 685 millió tonna) vetít elő. Bár még mindig pozitív a mérleg, de előző hónapban ennek több mint a kétszeresét valószínűsítették a szakértők.
A búza és árpa termelése várhatóan bővülni fog, a rizsé pedig ostromolja a tavalyi rekord értéket. A kukorica azonban bezuhanhat az amerikai termelés 10%-os csökkenése miatt.
A világ teljes gabonafelhasználása növekedni fog a tavalyi évhez képest, ezen belül a rizs 1,4%-kal (518 millió tonnára), a búza 1,2%-kal (755 millió tonnára).
A termelés és felhasználás becsült adatai alapján a gabonakészletek 3%-kal apadnak majd az elmúlt 4 év legalacsonyabb értékére (830 millió tonna).
A gabonafélékkel való kereskedelem eközben várhatóan 1,4%-ot élénkül, élen a búza, melynek kereslete számos afrikai és ázsiai országban igen magas, miközben az Európai Unió és a Fekete-tenger térségében jelentős exportkészletek halmozódnak fel.
Kapcsolódó cikkeink
FAO: Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >Kimagasló teljesítményű hibridekkel és hatékony növényvédelmi megoldásokkal bővült a Syngenta kínálata
A környezeti kihívásokhoz igazodó új termékekkel és csúcshibridekkel indította el…
Tovább olvasom >A kukorica termelői ára 30 százalékkal magasabb a tavalyinál
A Tallage tájékoztatása szerint az USA-ban megtermelt kukorica azonnali kiviteli…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >