FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak februárban havi szinten
Csökkentek a globális élelmiszerárak februárban havi összevetésben elsősorban a gabonafélék alacsonyabb világpiaci ára miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.
Februárban a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe immár a hetedik egymást követő hónapban esett, 117,3 ponton állt februárban, 0,9 ponttal alacsonyabb a januárinál, mivel a gabonafélék és a növényi olajok árindexeinek csökkenése ellensúlyozta az árindexek növekedését a cukor, a hús és a tejtermékek esetében. Az index 13,8 ponttal csökkent a tavaly februári értékéhez képest.
A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.
A FAO februári gabonaárindexe 113,8 pont lett, 6,1 ponttal alacsonyabb volt mint januárban, és 32,9 ponttal alacsonyabb tavaly februárhoz képest. A főbb gabonafélék nemzetközi árai csökkentek. A kukorica ára esett a legnagyobb mértékben részben a kedvező argentin és brazil terméskilátások miatt.
A növényi olajárindex átlagosan 120,9 pont volt februárban, 1,6 ponttal alacsonyabb a januárinál, és 15,0 ponttal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. A csökkenés főként a szója-, napraforgó- és repceolaj alacsonyabb világpiaci árának a következménye, ami ellensúlyozta a pálmaolaj enyhén magasabb jegyzéseit.
A tejárindex átlagosan 120,0 pontot ért el februárban, ami 1,3 ponttal magasabb, mint januárban, de 18,6 ponttal elmaradt a tavaly februáritól. A múlt hónapban a vaj világpiaci ára emelkedett a legnagyobb mértékben részben az ázsiai felvásárlók megnövekedett importigénye és a szezonálisan csökkenő óceániai tejtermelés miatt.
A húsárindex átlagosan 112,4 pontot ért el februárban, 2,0 ponttal magasabb lett, mint januárban, és ezzel megszakadt egy hét hónapja tartó folyamatos árcsökkenés. A húsárindex éves összevetésben 0,9 ponttal csökkent. Legnagyobb mértékben a baromfihús nemzetközi jegyzései emelkedtek, továbbá a szarvasmarhahúsé elsősorban a vezető importáló országok keresletnövekedése következtében.
A FAO cukorárindex átlagosan 140,8 pontot ért el februárban, 4,4 ponttal magasabb volt, mint januárban, és ezzel már a második egymást követő hónapban mértek havi szintű emelkedést. A februári mutató 15,6 ponttal múlta felül az egy évvel korábbi értéket. Erősítette a cukor világpiaci árát, hogy rontotta a következő szezonra vonatkozó kilátásokat Brazíliában a hosszan tartó, átlagosnál kevésbé csapadékos időszak, illetve hogy nem hivatalos adatok szerint visszaesett a termelés a két vezető exportáló országban, Thaiföldön és Indiában.
Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 13,7 százalékkal csökkent a 2022. évi 14,3 százalékos emelkedés után.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >FAO: Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >Horvátországban újabb bojkott kezdődött a magas árakat alkalmazó boltok ellen
Az Európai Fogyasztói Központ által indított „Halo, inspektore” nevű horvát…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >Stratégiai együttműködést kötött a MATE és a Béres
Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora,…
Tovább olvasom >