FAO: Az intenzívebb időjárási sokkok milliókat életét keserítik meg Afrika déli részén
Aggasztó méreteket ölthet a súlyos éhezés a dél-afrikai fejlesztési közösség (SADC) 16 államában a következő hónapokban; 45 millió embert sújthat az éhezés – figyelmeztet az ENSZ.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD) és a Világélelmezési Program azonnali lépéseket sürget a súlyos krízis elkerülése érdekében. Egyúttal felszólították a nemzetközi közösséget további hosszú távú beruházásokra, hogy segítsék az időjárási sokkok hatásával való megküzdést.
Már jelenleg is több mint 11 millió ember helyezete válságos kilenc dél-afrikai országban.
„Az elmúlt 35 év legkeményebb aszályos időszaka van mögöttünk, amely a kontinens középső és nyugati részeit sújtotta a vegetációs időszakban,” – mondta Margaret Malu, a Világélelmezési Program dél-afrikai ügyvezető igazgatója.
Míg Afrika déli részén, ahol a mezőgazdaság gerincét a kistermelők képezik, az elmúlt öt szezon során csupán egyszer hullott elegendő csapadék, miközben tartós szárazság, ciklonok és áradások veszélyeztették a termést.
A súlyosbodó élelmezési válságot, mely a városi és vidéki térségekben lakókat egyaránt érinti, az emelkedő élelmiszerárak, a haszonállatok pusztulása és a munkanélküliség tovább növeli.
A három ENSZ ügynökség ezért fokozza a kilenc országban végzett tevékenységét, hogy több mint 12 millió emberen segítsenek 2020 közepéig. Az azonnali élelmiszersegélyeken túl a kistermelőket támogatják a termelés bővítésében, a veszteségek elkerülésében és a fenntartható termelésben, továbbá a hitelhez és piacokhoz jutásban.
A kontinens déli részének hőmérséklet-növekedése a globális átlag kétszerese a Nemzetközi Éghajlatváltozási Testület (IPPC) szerint.
A humanitárius segítségnyújtás és a hosszú távú fejlesztési tervek összekapcsolása kritikus fontosságú a mostani válság kezelésében és a szegénység és éhezés mélyen fekvő okainak megoldásában.
Kapcsolódó cikkeink
A FAO elismerésben részesíti a fiatal gazdákat
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) jelöléseket vár a Fiatal…
Tovább olvasom >Útmutató az állategészségügyi laboratóriumok részére
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság…
Tovább olvasom >Kismértékben emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe júniusban a hús, tejtermékek és növényi olajok drágulása miatt
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >