Bővít a Tamási Hús Kft.
Kinőtte 2007-ben elindított üzemét a Tamási Hús Kft., az idén már új egységekkel bővítenék telephelyüket. A Tolna megyei társaságnál az adminisztratív munkát egy jó ideje már irodakonténerekbe száműzték, hogy legyen hely a termelésre, ám – mint Sándorné Rozinger Mária, ügyvezető elmondta – az idénre tervezett bővítésnek nemcsak a munkavállalói kényelem fokozása a célja. Az osztrák Gierlinger Holding GmbH tulajdonában álló cég forgalmazza a csoport más országokban lévő leányvállalatainak termékeit Magyarországon, és szeretnék Tamásiban létrehozni a közép-európai elosztóbázist is. A raktárkapacitás növelése ezenkívül persze nagyobb rugalmasságot jelent a társaságnak a termelésben is.
A Tamási Hús Kft. bacongyártásra specializálódott, termékpalettáján nem csupán az itthon jól ismert kiszerelések (kockázott, darabos, szeletelt főtt és füstölt termékek, valamint a baconba csavart virsli), de sült szalonnák is megtalálhatók. A társaság árbevételének mintegy 60 százalékát az export jelenti, és ennek 80 százaléka Magyarországon egyelőre nem igazán ismert termékkör: a sült szalonnák legnagyobb piacát a skandináv országok adják. A termékkel a Tamási Hús Kft. a Burger King beszállítójává is vált több országban, az elmúlt évek termékfejlesztései is ezt a piaci szegmenst célozták: a hullámos és a sima változatok mellett több méretkategória is megtalálható.
A cég legfontosabb piaca ugyanakkor a hazai, hiszen mégiscsak itt kel el a termékek 40 százaléka, hangsúlyozza Sándorné Rozinger Mária. Minden kereskedelmi hálózatban jelen vannak, és igyekeznek minél inkább belföldről beszerezni az alapanyagot.
– Azt a császárt, amelyet a Mohácsi vágóhíd elad nekünk, biztos megvesszük – érzékeltette az ügyvezető, hozzátéve, hogy az alapanyag árának elmúlt időszakban tapasztalható 50-60 százalékos növekedése mellett is látszanak problémák a piacon. Ugyanakkor szerinte a hazai vevőknek láthatóan fontos, hogy támogassák vásárlásaikkal a Magyarországon működő vállalatokat és termelőket. Ezt mutatja, hogy a Magyar Termék Nonprofit Kft. védjegyeinek megjelenítésére a kereskedelmi partnerek kérték őket, vagyis igenis számít az értékesítésben, hogy megjelenik-e a csomagoláson a logó. //
Kapcsolódó cikkeink
Tovább erősödött a magyar termék védjegyek szerepe
Az élelmiszerek esetében a vásárlók 86,6 százaléka előnyben részesíti a…
Tovább olvasom >A Magyar Termék védjegy a cégeknek közösséget, a vevőknek megbízható minőséget ad
A kölcsönös előnyökön alapuló szakmai együttműködések képessé teszik a vállalkozásokat…
Tovább olvasom >Debrecenben indította el lokális beszállítói programját az Auchan
Debreceni áruházában indította el lokális beszállítói programját az Auchan Magyarország…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elemi erők találkoznak a jubileumi MVM ZENERGIA koncerten a Papp László Budapest Sportarénában
Egyedülálló zenei és vizuális élménnyel várja a művészet kedvelőit a…
Tovább olvasom >Nem a méret számít, hanem a partnerség: a Dunapacknál a kis ügyfelekre is nagy figyelem jut
Interjú Szőnyi Zoltánnal, a Dunapack Packaging értékesítési igazgatójával A csomagolóiparban…
Tovább olvasom >Kik festik a jövő otthonait?
Miközben a lakásfelújítási hullám új lendületet ad az építőiparnak, csendben…
Tovább olvasom >