Országos tanszergyűjtő akcióval készül a SPAR az iskolakezdésre
Széles tanszerválasztékot kínál az INTERSPAR hipermarketekben a szeptemberi tanévkezdésre a SPAR Magyarország, amely növekvő forgalomra számít idén. A vállalat a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen ebben az évben is megszervezi Adni Öröm! országos tanszergyűjtő akcióját: a felajánlásokkal nehéz sorsú családok iskolakezdését segítik.
„Bár még csak most kezdődött a nyári szünet, a SPAR Magyarország már felkészült a következő tanévre annak érdekében, hogy a családok időben meg tudják tervezni, el tudják kezdeni az iskolakezdéshez szükséges felszerelések, tanszerek beszerzését.”
–mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
Az INTERSPAR hipermarketek minden igényt kielégítő választékkal, több mint 1200 árucikkel várják a vásárlókat. A szupermarketekben a boltméret alapján csökkentett készlet érhető el, de többféle alapvető tanszert – írószereket, füzeteket, rajzlapokat és írólapokat, vízfestéket és temperát, mappát és tolltartót is lehet ezekben vásárolni. A SPAR online áruházában minden termékcsoportból lehet rendelni, míg a franchise hálózat jelentős részében az alapvető iskolaszerek egy része, illetve füzetek is kaphatóak.
„Természetesen nagy hangsúlyt fektetünk a belépő árkategóriás választékunkra. Kiemelten figyelünk arra, hogy minden termékkategóriában legyen olyan cikkünk, amely a licenszes, dizájnos, márkás termékekhez képest töredékáron hozzáférhető azon vásárlóink számára, akik kedvező áron szeretnének a termékekhez hozzájutni. Tovább bővítettük az antibakteriális írószereket, illetve választékunkban hangsúlyozottan szerepel a balkezesek életét megkönnyítő termékpaletta. Ezen kívül igyekszünk a kuponakcióinkat is úgy időzíteni, hogy azok az iskolakezdési bevásárlás legforgalmasabb időszakára essenek”
– ismertette Maczelka Márk.
Az elmúlt évben több mint 1500 iskolás tanévkezdését segítette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország iskolaszergyűjtő kezdeményezése. Az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció során a vásárlók több mint 57 ezer tanszert adományoztak a nehéz sorsú családoknak 2021-ben. Ezen kívül adománykártyák révén több mint 2,2 millió forint gyűlt össze, amelyet a SPAR további egymillió forinttal egészített ki.
A karitatív szervezet és a vállalat idén is elindította országos tanszergyűjtő akcióját. A kampány ebben az évben 2022. július 20. – szeptember 4. között két lépcsőben zajlik az INTERSPAR áruházakban. A vásárlók a teljes időszak alatt segíthetik a kezdeményezést adománykártyák vásárlásával. Augusztus 24-27. között pedig személyesen is kitelepülnek az üzletekbe a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei, hogy minél több tanszert gyűjtsenek a rászoruló gyerekek számára.
Kapcsolódó cikkeink
Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >Az ár-érték arányra helyezi a hangsúlyt a Target iskolakezdési kampányában az Egyesült Államokban
A diszkontóriás július második hetében indította el iskolakezdési kampányát, amelyben…
Tovább olvasom >Hatékonyabb működésre álltak át a SPAR élelmiszer-termelő üzemei
Összesen több mint 18,1 milliárd forintot fordított a SPAR Magyarország…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >