Ezt a filmet szeretnünk kell!
Egyetemek vegyi kutatólaborjaiban az élelmiszerekkel egészen más megközelítésben kísérleteznek, mint az újító szándékú séfek a legjobb éttermekben. Ezek a kísérletek nem is meddők, hiszen számos új, természetes alapú terméket dolgoztak már ki laborokban – ilyen próbálkozások eredményeképpen „készült” például zöldségfélékből a kaliforniai Rutgers Egyetemen olyan ehető vékony filmréteg sárgarépából, amellyel helyettesíthető a sushi egyik alapanyaga, a rizst körbefogó zöld alga-kivonat. Az egyetem boszorkánykonyhában természetes alapanyagokból, főleg zöldségekből állítanának elő olyan anyagokat, és porokat is, amelyek képesek elpusztítani az E. coli baktériumot, vagy a szalmonellát. Egy tojásfehérjéből és rákpáncélból készülő találmánnyal, az íztelen és színtelen kórokozó-ölő filmréteggel be lehet(ne) vonni például az epret, amely így tovább eláll(na), és nem élnek meg rajta a kellemetlen betegségeket okozó baktériumok. A kutatók szerint a biztonságos élelmiszerek iránti igény sohasem volt ilyen magas, a filmrétegek felhasználási területének pedig csak az emberi fantázia vethet gátat. Az új eljárásra kiemelt figyelmet fordítanak az amerikai hadsereg-élelmezési illetékesek, és az űrkutatási szakemberek is. A vékony filmréteg hasonlóan működik, mint a műanyag borítás, de kizárólag természetes anyagból készül, és vízben feloldódik. A filmrétegeket akár ízesítő anyagokkal is el lehet gazdagítani, így azok a jövőben akár éttermi fogások részeként is feltűnhetnek majd.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >