Ezrével nyitna és újítana fel éttermeket idén a McDonald's
Alig nőtt a McDonald's negyedéves bevétele 2013 utolsó negyedévében: 7,09 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 6,95 milliárd dollár után.
A cég csütörtöki közleménye szerint részvényenkénti nyeresége 2013 negyedik negyedévében 1,4 dollár volt, 2012 negyedik negyedévében 1,38 dollár. A nyereség így egy év alatt csak 1 százalékkal növekedett, de az árfolyamváltozások hatásának kiszűrésével is csak 2 százalékos volt a növekedés.
A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők átlagosan 7,11 milliárd dolláros bevételre és 1,39 dolláros részvényenkénti nyereségre számítottak.
A McDonald's közleménye szerint a 2013-as nehéz év volt, de 2014-ben már 1500-1600 új éttermet nyithat a cég és 1000 gyorséttermet fel akarnak újítani. Don Thompson vezérigazgató szerint a társaság a hosszú távú lehetőségeket akarja kihasználni azzal, hogy újabb befektetéseket hajt végre.
A cég közleménye hangsúlyozta, hogy a befektetések után fennmaradó szabad tőkét mindenképp vissza akarják juttatni a részvényeseknek vagy osztalék, vagy sajátrészvény-vásárlás keretében. 2014-ben előreláthatólag 5 milliárd dollárt költ a cég részvényvásárlásra és osztalékfizetésre.
A McDonald's részvényárfolyama a negyedéves jelentés kiadása és a csütörtöki amerikai tőzsdei kereskedés előtt 1 százalékot gyengült. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének…
Tovább olvasom >Márciustól egy órán belül érkezhet az online rendelés: a Wolt-ra költözik a SPAR online shopja
Nem szűnik meg, hanem 2025. március 21-től a Wolt-ra költözik…
Tovább olvasom >Több mint 1000 terméknek csökkentette az árát az Auchan
Az Auchan már eddig is több, jelentős lépést tett a…
Tovább olvasom >