Ezerszínű Horvátország

A horvát konyha sokszínűsége köszönhető az ország hármas földrajzi tagoltságának, és az országot az évszázadok során ért történelmi hatásoknak is.A Horvátországot alapvetően alkotó három földrajzi területen gyökeresen különböző étkezési kultúra alakult ki. Míg északon, Szlavóniában elsősorban a magyar és osztrák hatások érvényesülnek, addig a déli vidékeken, Dalmáciában erőteljesen jelen vannak a török hódoltság évszázadai során gyökeret vert ottomán hagyományok. A harmadik régió, az Isztria vidékén az olasz gasztronómia hatásait fedezhetjük fel.
Természetesnek mondható talán, hogy általában a földrajzi elhelyezkedés következtében a mediterrán életstílus és az ezzel járó étkezési szokások az uralkodók, és az sem meglepő, hogy Isztrián és a dalmát területeken a tenger által tálcán kínált kihagyhatatlan lehetőségek uralják az asztalokat és a vendéglátóhelyek étlapjait. Ugyanakkor – ahogy egy szakértő korábban megállapította – a vegetáriánusok bizony nehéz helyzetbe kerülhetnek Horvátországban!
Összességében elmondható, hogy a horvát átlagember végtelenül lokálpatrióta. Kifejezetten büszke saját régiója szokásaira, ételeire, és igazán nagy megbecsülés, ha egy isztriai elismeréssel szól a dalmát sajtokról vagy a szlavóniai kolbászokról.
Az éttermek étlapján ennek ellenére megtalálhatók a távolabbi területek különlegességei is, bár az esetek többségében a kínálat a helyi specialitásokra alapul. Némiképp leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk: Szlavónia a zsírban sütött, Dalmácia az olajban készült, főzött ételek hazája, Isztria konyhájára pedig a turizmus, illetve a vendégek kiszolgálásának igénye nyomja rá a bélyeget. Míg északon a sertéshús használata a mindennapos, addig Isztrián – talán az olasz és török kultúra hatására – inkább a marha- és borjúhús, délen a kecske és a bárány szerepel az étlapokon. Szárnyasokkal mindenhol találkozhatunk. Az olyan – szerb gyökerűnek mondható – ételek, mint a csevapcsicsa vagy a pleskavica, szinte kötelező jelleggel, valamennyi étterem étlapján megtalálhatók.
A horvátok nagy többsége csak meghatározott alkalmakkor jár étterembe. Tekintettel arra, hogy az egyes területek vendéglátása szinte semmilyen új élményt nem ad – hiszen a háziasszonyok otthon pontosan ugyanazokat az ételeket készítik –, csak a családi ünnepek vagy munkahelyi kollektívák baráti találkozói adnak alkalmat vendéglők látogatására. Ilyenkor viszont a helyi hagyományok szerint összeállított menüsor szerepel a programban. Természetesen a fővárosban, Zágrábban már kissé kozmopolitább életszemlélet uralkodik, de az ottani szokások semmiképp sem nevezhetők tipikusnak.
Ugyanakkor az átlag horvát számára szinte mindennapos elfoglaltság a kávézók, kávéházak látogatása. Még a legkisebb falvakban is legalább két-három kávézó található, a városokban és turisztikailag frekventált területeken pedig egymást érik ezek a helyek. Egy hiteles statisztika szerint legalább hetente egyszer minden felnőtt horvát beül egy kávéházba. Itt ez a napi társadalmi élet színtere. Itt zajlanak az üzleti megbeszélések, a háziasszonyok itt pletykálkodnak egy kicsit. Érdekesség, hogy a kávézóba járási szokások is különböznek régiónként, hiszen a felmérés szerint, míg az északi területeken a lakosság felének „eszébe sem jut nyilvános helyen kávézásra pazarolni az idejét és pénzét”, a dalmátok „télen-nyáron a kávézók teraszán élnek”. Az üzletek a legnagyobb forgalmat reggel és este bonyolítják, a vasárnap pedig a családoké. Mise után szinte kötelező program egy italra vagy fagyira együtt beugrani valahová.