Ezer milliárd juthat 2014-ig a kkv-knek
Fellegi Tamás miniszter szerint a kormány célja az Új Széchenyi Tervvel, hogy gyorsan, hatékonyan, összehangoltan tudják eljuttatni a hazai és uniós összevont forrásokat a kis- és közepes vállalkozásokhoz.
A szándék, hogy a ciklus végéig összesen 1.000 milliárd forintot biztosítsanak erre a célra az összevont forrásokból.
A nemzeti fejlesztési miniszter az Új Széchenyi Terv vitairatának ismertetésén Budapesten közölte: új pályázati rendszert, a fejlesztési források tervezésének, elosztásának új intézményrendszerét és új értékelési rendszert kell létrehozni.
Kitért arra is, hogy 2007-2013 közötti időszakban Magyarország számára elérhető uniós források értéke összesen 7.870 milliárd forint. Ebből jelenleg 1.829 milliárd forint szabad forrás áll rendelkezésre.
A program a tervek szerint 2011. január 15-én indul és 7 kiemelt programot tartalmaz.
Az Új Széchenyi Tervben az egészségipart, a zöld gazdaságfejlesztést, a lakásprogramot, az üzleti környezet fejlesztését, a tudomány-innováció-növekedés területét, a foglalkoztatást és a közlekedést határozta meg a kormány kitörési pontként – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Új Széchenyi Terv vitairatának ismertetésén szerdán Budapesten a Marriott szállodában – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Trump vámcsökkentései átrendezhetik a globális élelmiszerpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
