Ezen a listán csak jó termékek vannak
Megjelent a Tudatos Vásárlók Egyesületének „Jó termék” adatbázisa, amely egyebek mellett a tejtermékek, a csokoládé, kakaó és kávéféleségek jellemzőiről tájékoztatja az érdeklődőt, de az aszalt gyümölcsök, méz és lekvár beszerezési helyeire is tippeket ad
A ”www.tudatosvasarlo.hu/jo_termekek/etel-ital” oldalon
megtalálhatók a szendvicskrémek, fűszerek és húskészítmények lelőhelyei, de azt
is megtudhatja a látogató, hogy melyik tésztát, olajat, kenyeret vagy lisztet
vásárolja, ha egészsége és a környezet szempontjából is a legjobbat szeretné –
közölte az egyesület munkatársa.
A tájékoztatás szerint az adatbázis elsősorban organikus
módon előállított, méltányos kereskedelemből származó, illetve magyar
termékeket mutat be különböző termékcsoportokban. Az adatbázis célja
alternatívát nyújtani a fogyasztóknak, hogy vásárláskor jobb terméket
választhassanak. A biotermékek ellenőrzött körülmények között, mesterséges
adalékanyag nélkül készülnek, a termesztés és feldolgozás okozta
környezetterhelés is kisebb, mint a klasszikus nagyüzemi mezőgazdaságban.
A fair trade-termékek a harmadik világ országaiban élő
termelőknek biztosítanak tisztességes megélhetést, emberibb munkakörülményeket,
előállításuknál szigorúbb környezetvédelmi előírások érvényesülnek. A
Magyarországon készült termékek vásárlásával a lakosság a hazai gazdaságot és a
hazai termelőket támogatja, s a rövidebb szállítási útvonal egyúttal kevesebb
széndioxid-kibocsátást is jelent – írja a privatbankar.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ausztriában lassult az infláció júniusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedése az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar szakember-utánpótlását segítő magyar-szerb határmenti projekt indult
Uniós támogatással az élelmiszeripar és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások szakember-utánpótlását…
Tovább olvasom >