Ez most a legolcsóbb élelmiszerlánc a fogyasztók szerint
Két német áruházlánc van az élen, a legdrágábbak pedig magyar élelmiszerláncok.

Vezet a Lidl
A vásárlók szerint a Lidl a legolcsóbb FMCG-hálózat 2023-ban Magyarországon, a diszkontláncot sorrendben két vetélytársa, a Penny Market és az Aldi követi – derült ki a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás szubjektív felméréséből.
Szubjektív azért, mert a fogyasztókat kérdezték meg, véleményük, érzetük szerint melyik a legolcsóbb lánc. Az online kérdőív mindenki számára nyitott volt, bárki kitölthette azt; a kitöltéshez azonosításra, regisztrációra nem volt szükség. A láncok kezdeti megjelenési sorrendje a megkérdezettek számára véletlenszerűen generált volt, nem tükrözte a kezdeti sorrend más kitöltők vagy a kutatók véleményét, amiről a megkérdezettek tájékoztatást is kaptak.
Az éllovasokat (Lidl, Penny, Aldi) talán még belátható távolságban követi az Aldi, azután következik fej fej mellett a Tesco és az Auchan, majd tőlük lemaradva a Spar, a sereghajtók pedig a Reál, a Coop és a CBA lettek.
A kutatás készítői szerint bár a felmérés nem tekinthető reprezentatívnak, azért a kitöltők nagy száma és a minta változatossága okán mindenképpen komoly jelzésértékkel bír a fogyasztók véleményéről.
Kapcsolódó cikkeink
Tavaly kilenc százalékkal nőtt a Lidl forgalma Romániában
A Lidl Romania 2024-ben erőteljes növekedést könyvelhetett el: az üzletlánc…
Tovább olvasom >Telt ház lesz 10 km-en a 30. ALDI Női Futógálán
Kiemelkedő érdeklődés előzi meg Magyarország egyetlen női futóversenyét, a 30.…
Tovább olvasom >Ismét lép a Lidl: több mint 150 háztartási és szépségápolási termék árát csökkenti
A Lidl Magyarország csökkenti és tartósan lent tartja az árakat.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >