Emiatt akadnak gondok a cukorellátással
Bár országos és állandó cukorhiányról egyelőre nincs szó Magyarországon a legnagyobb kereskedelmi láncok szerint, sokan valóban jól érzékelik, esetenként, egyedi bolti szinten bizony akadnak gondok manapság a cukorellátással. Ez ráadásul most, a befőzési szezon rajtjánál még szembetűnőbb. A szakmabeliek szerint azonba pánikra nincs ok, sőt, a vásárlóknak meg kell barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy a jövőben akár egyre több termék kapcsán hozzá kell majd szokniuk a készletezési gondokhoz.

Cukorhiány van
Egyre többen, egyre több helyről számoltak be a Pénzcentrumnak arról, hogy a boltokban egész egyszerűen nem tudtak cukrot vásárolni. Volt, aki csak a 3-4. boltban talált magának árut, de kisebb településekről kaptunk olyan beszámolókat is, hogy a településhatárt átlépve, csak más falvakban találtak cukrot a vásárlók. A probléma azonban a fővárosban, sőt megyeszékhelyeken is megfigyelhető. Ha van is cukor, gyorsan elkapkodják, ezért könnyen előfordulhat az, hogy ha valaki éppen cukrot vásárolna, már csak üres polcokat talál.
Ennyi cukrot vásárolhatsz a boltokban
Azért hogy ezt a boltok biztosítani tudják, kivétel nélküli vásárlási korlátozásokat vezettek be többek között a cukorra is. Ez a szabály éppen azt hivatott szolgálni, hogy a vásárlók ne tapasztaljanak olyat, mint amit a bevezetőben írtunk, nevezetesen hogy nincs cukor. De először lássuk, mekkora mennyiségi korlátok vannak most érvényben az egyes boltláncoknál cukor-fronton:
a legtöbb áruház, úgy mint például a Spar, Lidl, Tesco, Penny, Auchan 5 kg-ban határozta meg a maximálisan egy vásárlással vásárolható cukor mennyiségét.
Kapcsolódó cikkeink
Trump bejelentette: nádcukorra válthat Amerikában a Coca-Cola – pánik a kukoricaiparban
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Soha nem látott válságban a magyar meggy: luxuscikké válhat a gyümölcs
Történelmi mélypontra került a magyar gyümölcspiac, különösen a meggyágazat, amelyet…
Tovább olvasom >Csökken a cukros üdítőitalok aránya a hazai boltok polcain
Az elmúlt években jelentősen csökkent a cukros üdítőitalok kínálata a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >