Egy európai a világ öt legdrágább városa között
A Mercer tanácsadócég kutatása szerint az ázsiai városok még mindig vezetik a legkedveltebb munkavállalói célállomásokat. A 2018-as felmérés szerint, ami az élethez szükséges pénzügyi kiadásokat vette alapul, az ázsiai városok a legdrágábbak – olvasható az Origon.
Az évenként elkészített felméréshez több mint kétszáz, általános kiadást vettek alapul, úgy, mint a közlekedés, a ruházat, az élelem, és a szórakozás. A Mercer listájába ezúttal csak ázsiai és európai városok fértek be.
5. Szöul
Dél-Korea fővárosa az idei évi rangsorban az ötödik helyet foglalja el a legköltségesebb városok listáján, például egy csésze kávé legalább 10 dollárba (2.800 forint) kerül.
4. Szingapúr
Szingapúr egyike Ázsia vezető üzleti célállomásainak, ráadásul rendszeresen szerepel a világ legdrágább városai között. A városállamban különösen drágák az olyan alapvető dolgok, mint a például a farmernadrág, vagy a benzin.
3. Zürich
Zürich az egyetlen európai város, amely rákerült az ötös listára. Svájc legnagyobb városa egyike a világ legjelentősebb pénzügyi központjának, valamint itt lehet kapni a világ legdrágább hamburgerét is, amely 14 dollárt (3.900 forint) kóstál, éppen duplája egy londoni burger árának.
2. Tokió
A japán főváros a gyenge jennek köszönhetően nemhogy hátrébb csúszott a tavalyi listához képest, hanem előre is lépett a tavalyi harmadik helyről.
1. Hongkong
A különleges autonómiával rendelkező kínai város idén visszakerült a legdrágább városok listájának élére – tavaly az afrikai Luanda vezetett. Nemcsak az ingatlanárak terén érdemelte ki az első helyet, hanem az olyan mindennapi szolgáltatásoknál is, mint a kávézás vagy éppen a tankolás. (origo.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Tel-Aviv a világ legdrágább városa, Budapest nincs az első százban
Tel-Avivban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész…
Tovább olvasom >![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/hu/wp-content/uploads/2016/08/no_product.jpg)
Jönnek az ázsiai trónkövetelő városok
Egyre nehezebb helyzetben vannak a világ hagyományosan vezető városai, ahogy…
Tovább olvasom >![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/hu/wp-content/uploads/2016/08/no_product.jpg)
Bécs a legélhetőbb város
2018-ban is Bécs a világ legélhetőbb városa. Az osztrák főváros…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >