EY & Oxford Analytica: így szigorodnak a befektetők elvárásai
Nő a pénz a zöld alapokban, ennek ellenére egyre nehezebbé válhat a tőkebevonás még a környezeti-, társadalmi- és vállalatirányítási (ESG) szempontból felelősen működő cégek számára is – mutat rá az EY és az Oxford Analytica friss elemzése.

Gyakori a greenwashing
A vállalatok világszerte egyre jobban figyelnek arra, hogy fenntarthatóan működjenek. Csak így tudnak megfelelni a környezet védelme és a társadalmi ügyekre érzékeny döntéshozók növekvő elvárásainak. Az EY tanulmánya szerint tízből kilenc intézményi befektető számára a nem pénzügyi teljesítmény kiemelt szerepet játszik a beruházási döntéseiknél. A felelős cégeket finanszírozó ESG pénzügyi alapok ráadásul csak tavaly 53 százalékkal 2700 milliárd dollárra nőttek.
„A forrásra vágyó vállalatok helyzetét nehezíti, hogy a zöld pénzügyi alapok megjelenésének hatására több cég kezdett úgynevezett greenwashingba, vagyis jobbnak tűnteti fel a tevékenységét annál, mint amilyen valójában. Ez negatív hatással van a felelősen működő piaci szereplőkre. Nekik ugyanis egyre nehezebb bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a befektetők szigorú elvárásainak”
– hangsúlyozta Lukács Ákos, az EY Fenntarthatósági és Klímaváltozási Szolgáltatások Üzletág vezetője.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az ESG-riportok nincsenek nemzetközileg egységesítve; vagyis a vállalatok egymástól eltérő értékelési rendszereket használnak a környezetvédelemi, társadalmi és vállalatirányítási kezdeményezéseik bemutatásához. Az EY által megkérdezett pénzügyi vezetők háromnegyede szerint szükség is van egy világszerte megegyező jelentéstételi szabályrendszerre.
Kapcsolódó cikkeink
Átfogó adóváltozások 2026-tól: jelentős könnyítések, új kedvezmények és szigorúbb adózási elvárások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fontos változás az adóperekben: a Kúria gyorsabban hozhat végleges döntést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fél éven belül NAV ellenőrzésre számít a hazai cégek többsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ünnepi menütervezés könnyedén a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátorával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Világszerte tízből heten tartanak az élelmiszerek további drágulásától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >10-15 százalékkal drágul a karácsonyfa idén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
