EY: látványosan nőtt a külföldi befektetések száma Magyarországon
Fellendültek az európai működőtőke-befektetések tavaly, Magyarországon 58 százalék volt a növekedés az előző évhez képest – közölte az MTI-vel kedden az EY.

Kata után csökkeni fog?
A nemzetközi tanácsadó cég felmérése alapján a befektetők 64 százaléka arra számít, hogy Európába a következő három évben egyre több beruházás érkezik, és 53 százalékuk erősítené jelenlétét a kontinensen.
A régiós világrangsort 60 százalékkal Nyugat-Európa vezeti, míg Észak-Amerikát 52 százalék, Kelet- és Közép-Európát 42 százalék tartja befektetési szempontból a legkedvezőbb térségnek – írták. A közlemény szerint 2021-ben Európa-szerte 5877 befektetési projekt valósult meg, az emelkedés 5 százalék az előző évhez képest. Magyarországra 76 projekt jutott, ami 58 százalékkal haladja meg a 2020-as eredményt, és a 15. helyet jelenti az európai listán.
Belföldön főképp a járműgyártás, a szoftver- és IT-szolgáltatások, az elektronika a legnépszerűbb beruházási terület, a befektetők többsége Dél-Koreából, Németországból, az Egyesült Államokból, Ausztriából érkezett. Magyarországon 2021-ben a kiemelt működőtőke-beruházások összege elérte az 5,3 milliárd eurót, miközben Csehország 985 millió euróval, Szlovákia 0,5 milliárd euróval, Lengyelország 3,5 milliárd euróval zárt.
Népességarányosan mind a beruházási volumen, mind a projektek, mind az új munkahelyek száma alapján Magyarország volt a legsikeresebb a V4-ek közül – tették hozzá. Az EY úgy véli, hogy a működőtőke-befektetések leginkább a kedvező, kiszámítható adózási és szabályozási környezetet, a képzett munkaerőt, a szellemi tulajdonjog védelmét részesítik előnyben. A közlemény szerint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója úgy véli, hogy a belföldi befektetéseket továbbra is a távol-keleti tőke uralhatja, de a német és amerikai kapcsolat is erős marad.
Joó István hozzátette, hogy Magyarország előnyben részesíti a tudás- és technológiaközpontú projekteket, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a gazdasági növekedéshez.
Az EY felmérése 2022 februárja és áprilisa között készült 501 nemzetközi befektető megkérdezésével. A kutatáshoz elemezték a 2021-ben bejelentett európai működőtőke-projekteket is.
Kapcsolódó cikkeink
Így lett része a hétköznapoknak a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (AI) ma már szinte észrevétlenül vált a…
Tovább olvasom >Már nem elég beszélni róla: hét kiemelt fenntarthatósági téma szerepel a magyar vállalatok napirendjén
A jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár…
Tovább olvasom >Élesen eltér a felsővezetők és a felhasználók véleménye a mesterséges intelligencia megbízhatóságáról – nemzetközi felmérés
Élesen eltér a felsővezetők és a felhasználók véleménye a mesterséges…
Tovább olvasom >További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >