EY: kiderült, miről mondanak le leghamarabb a vásárlók a brutális drágulások idején
A termékek házhoz szállíttatása lehet az infláció egyik első áldozata, miközben egyre többen döntenek az olcsóbb, saját márkás árucikkek mellett – derül ki az EY 18 000 fő körében végzett nemzetközi felméréséből.

Sokak számára luxussá vált a házhozszállítás
Világszerte tízből nyolc fogyasztó aggódik a jelenlegi pénzügyi helyzete miatt, sőt az EY nemzetközi felmérésében résztvevők harmada attól tart, hogy a mindennapi betevőn kívül hamarosan már nem lesz pénze másra. A megkérdezettek közel fele úgy csökkenti a költségeit, hogy a bevált, márkás termékek helyett olcsóbbat választ, kevesebbet költ kikapcsolódásra (42%) és házhozszállításra (35%).
„Magyarországon is egyre többen kezdtek spórolásba, hogy átvészeljék a szárnyaló infláció okozta pénzügyi nehézségeket. Ebben a környezetben kell a cégeknek tovább erősíteniük a vevőik bizalmát, amire csak a legfelkészültebbek lehetnek képesek. Kiemelten fontos, hogy a döntéshozók tudják, mire és mennyit hajlandóak költeni most az emberek, és ennek folyamatos változását a jövőben is kövessék. A megfelelő adatok megléte és pontos elemzése elkerülhetetlen, ebben egy tapasztalt tanácsadó sokat segíthet”
– hangsúlyozta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.
A tudatos fogyasztás erősödését mutatja, hogy a vevők döntő többsége figyel arra, hogy ne pazaroljon élelmiszert (87%) és energiát (85%), minden harmadik (36%) válaszadó pedig gyakrabban vásárolna használt árucikkeket. Az emberek közel kétharmada (64%) már nem érzi úgy, hogy lépést kellene tartania a divattrendekkel, és még többen vannak azok (69%), akik próbálnák megjavítani a tárgyaikat, ahelyett, hogy simán lecserélnék azokat.
Kapcsolódó cikkeink
Lassult az infláció Ausztriában, az energiaárak viszont gyorsulva drágítanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Z-generáció megszólítása az italpiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Borravalózási szokások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kivonulhat Lengyelországból a Carrefour
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az MNB 6,5%-on tartja az alapkamatot – romlott a növekedési kilátás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >