EY: jelentős nyereséget hozhatnak a vállalati felvásárlások
A vállalati felvásárlások piacát is visszavetette a koronavírus, de a tranzakciók hosszabb távon jelentős nyereséget hozhatnak – közölte az EY az MTI-vel szerdán.
A nemzetközi pénzügy tanácsadó cég azt javasolja a vállalati döntéshozóknak, hogy értékeljék át a tevékenységüket, és minél hamarabb mérlegeljék az akvizíciók lehetőségét. A legjobb helyzetben most azok a cégek vannak, amelyek rendelkeznek pénzügyi tartalékokkal, így a veszélyhelyzet kezelése mellett portfólió-tisztitáson, és felvárlásokon gondolkodhatnak – tették hozzá.
A közlemény kiemelte, hogy a 2008-as gazdasági válság hasonló tapasztalatokkal zárult. Akik akkor fektettek be, akár háromszoros megtérülést is elérhettek, a portfóliójukat átalakítók teljes részvénytulajdonosi hozama (TSR) pedig egy évtized alatt 25 százalékponttal lett magasabb azokhoz képest, akik nem változtattak a tevékenységükön.
Az EY arra számít, hogy az egészségügyben a tranzakciókat fellendítik a nagyvállalatok innovatív felvásárlásai. A folyamat nyertesei elsősorban sejt- és génterápiával foglalkozó cégek lehetnek. A média és telekommunikációs piacon a digitális szórakoztatóipari beruházások, az autóiparban az elektromos járművek, kiskereskedelmi, és ipari területen pedig a pénzügyi mérleg javítása, és a likviditás növelése törhet előre – írták. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az adózást is átalakítja a mesterséges intelligencia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EY: Klímaterv van, de kevés a valódi cselekvés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átfogó adóváltozások 2026-tól: jelentős könnyítések, új kedvezmények és szigorúbb adózási elvárások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan ünnepelnek a fiatal felnőttek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: egyre több középkorú él saját lakásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
