EY: Egyre több hazai cég használ mesterséges intelligenciát, nő a szakadék a vállalatok között
A hazai vállalatok közel kétharmada már használja vagy gondolkodik a mesterséges intelligencia (MI) bevezetésén, miközben 29 százalékuk érdemben még nem is foglalkozott a területtel – derül ki az EY 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 munkavállaló és igazgatósági tag bevonásával készült nemzetközi kutatásból.

Egyre többen használnak AI-t
A magyar cégek 20 százaléka már aktívan alkalmaz mesterséges intelligencia eszközöket, 18 százalékuk pedig két éven belül tervezi bevezetni az MI alapú megoldásokat. A technológia népszerűsége ellenére a hazai megkérdezettek közel harmada (29%) még nem foglalkozik aktívan a kérdéssel az EY felmérése szerint.
„A mesterséges intelligencia alkalmazása óriási potenciált jelent a hazai cégek számára. Azok a vállalatok, akik még nem dolgozták ki az MI-stratégiájuk és nem kezdtek bele a megvalósításába, nagyon gyorsan hatalmas lemaradásba kerülhetnek és behozhatatlan versenyhátrányra tesznek szert”
– hangsúlyozta Farkas Ádám, az EY felelős üzleti működéssel kapcsolatos szolgáltatásait vezető partnere. A szakember hozzátette, hogy a bevezetést elkapkodni ennek ellenére sem érdemes, hiszen a megbízható alkalmazás érdekében fontos figyelembe venni az etikai szempontokat, különösen a magánélet védelmét, az adatbiztonságot és a diszkrimináció megelőzését. A fejlesztéseknek ráadásul meg kell felelniük az etikai irányelveknek és a folyamatosan változó jogszabályoknak is.
Az EY kutatása arra is kitért, hogy a megkérdezettek többsége már nekilátott vagy tervezi, hogy ellenőrzi bevezetés előtt a kiválasztott MI-megoldásokat (68%), bevonja a felsővezetőket a folyamatba (66%), útmutatót dolgoz ki az alkalmazottak számára (65%), és felhasználási szabályokat vezet be (65%) az adatvédelmi kockázatok enyhítésére. Az etikus használat irányelveinek meghatározása is elkészült vagy egyeztetés alatt van már a válaszadók közel kétharmadánál (63%).
Az EY saját fejlesztésű, globális mesterséges intelligencia platformmal rendelkezik, amely az elérhető legkorszerűbb technológiát és infrastruktúrát teszi hozzáférhetővé ügyfelei számára.
A kutatásról
A 2024-es EY Global Integrity Report világszerte 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 munkavállaló és igazgatósági tag megkérdezésével vizsgálta az etikus működés feltételeit.
Kapcsolódó cikkeink
Új munkavállalói értékrend formálódik – avagy mit jelent ma a „jó munkahely”?
A Randstad globális kutatása, a Workmonitor 2025 átfogó képet ad…
Tovább olvasom >Kollár Csaba: „Humanista vagyok, de nagyon szeretem az AI-t” – Folytatódik a Trade magazin Business Podcastja
Kollár Csaba kibernetikus és jövőkutató szerint, akivel Krizsó Szilvia beszélgetett…
Tovább olvasom >EY: Kiveszőben a márkahűség – szinte csak az ár-értékarány számít
Világszerte aggódnak a vevők az egyre emelkedő megélhetési költségek miatt,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >