EY: a cégek portfólió-tisztítással reagálnának a válságra világszerte
A kialakult gazdasági válság rákényszeríti a vállalatokat arra, hogy üzletágaktól váljanak meg, és az eladásból származó bevételeket technológiai képességeik javítására, versenyképességük fokozására használják – közölte az EY nemzetközi tanácsadó cég globális felmérésének eredményét az MTI-vel.
Nagy Ferenc, az EY tranzakciós tanácsadással foglalkozó üzletágának szakértője a közleményben kiemelte, a portfólió-átalakítás a multinacionális vállalatok magyarországi leánycégeit sem fogja elkerülni.
A közleményben hangsúlyozzák, az értékesítések előnyeit a korábbi tapasztalatok is alátámasztják, a 2008-2010-es világgazdasági válságra üzletágak eladásával reagáló vállalatok átlagos részvénytulajdonosi hozama (TSR) 2010-2018 között meghaladta a portfóliót változatlanul hagyó társaságokét.
A globális kutatás keretében több mint 1300 vállalati döntéshozót kérdeztek meg 2019. november és 2020. május között, a válaszadók háromnegyede felsővezető volt.
A felmérésben megkérdezett cégek 65 százaléka kényszerül portfóliója átalakítására, hogy felkészüljön a válsághelyzet utáni korszakra.
A társaságok 57 százaléka gondolkodik azon, hogy 12 hónapon belül megválik legalább egy üzletágától, miközben 72 százaléka úgy véli, hogy már korábban értékesítenie kellett volna egyes érdekeltségeit.
A megkérdezett vezetők 54 százaléka mondta, hogy a krízis hatására folytatja, vagy felgyorsítja tranzakciós terveinek előkészítését, megvalósítását. Az ebből származó bevételeket a cégek 52 százaléka új technológiai beruházások finanszírozására fordítaná, hogy lépést tartson a gyorsan változó fogyasztói igényekkel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szigorodnak a csomagolásokra vonatkozó előírások – versenyelőny vagy kockázat?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így modellezik a járványokat a magyar kutatók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az elektromobilitás új korszaka: miért most kell lépniük a magyar autóipari szereplőknek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új fenntarthatósági keretrendszer segíti az élelmiszeripari beszállítói láncokat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >IV. Employer Branding: A munkáltatói márkaépítés új ritmusa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

