Évek óta vártuk az élre, végre elért a csúcsra: Koch Csaba lett az év borásza!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2019. 12. 09. 21:40

Koch Csaba Hajós-Bajai borvidéki bortermelő vehette át a Magyar Bor Akadémia (MBA) által odaítélt, Az év bortermelője Magyarországon elismerést csütörtökön Budapesten.


Koch Csaba minden kötődése a borhoz a családi tradíciókra vezethető vissza, és jóval többet tud a szőlészetről, mint a szakma átlaga. Borászkodni hobbiból kezdett, aztán megélhetési forrásául választotta e munkát, ami később, hivatásává, szenvedélyévé és nem utolsó sorban sikereinek forrásává vált. Mára egész birodalmat épített.
Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke elmondta: az elismerést idén 29. alkalommal adták át, a megmérettetésre minden eddiginél több szavazat érkezett, az MBA-tagság 85 százaléka vett részt benne. Hozzátette: a díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés – húzta alá.
Idén hat jelölt közül választották ki a legjobbat, a nyertes mellett Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Günzer Tamás (Villányi borvidék), Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék), Nyúlné Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék) indultak a címért. A tájékoztatás szerint a díjat Év Bortermelője elnevezéssel 1991-ben adták át először azzal a szándékkal, hogy elismerje egy hazai borász kimagasló szakmai teljesítményét, többéves munkáját. Mostanra sokkal nagyobb a verseny. Az állandó kiváló minőségen kívül számítanak a borversenyen elért eredmények, a marketing, a külcsín és a belbecs, a szerethetőség, a borászat iránt keltetett szimpátia és nem utolsó sorban a borász személye.

Kapcsolódó cikkeink