Év végi hajrá a Starbuckstól
Jelentősen nőtt az amerikai Starbucks, a világ legnagyobb kávéházláncának a bevétele és nyeresége 2013 utolsó negyedévében. Míg a legtöbb étterem vagy kávéházlánc a vásárlók számának csökkenéséről számolt be, a Starbucks nettó negyedéves bevétele 2012 utolsó negyedévéhez képest 12 százalékot nőtt, és ezzel 4,2 milliárd dollárra emelkedett. A nettó nyereség 29 százalékkal bővült és 814 millió dollárra ugrott.
A legalább 13 hónapja meglévő Starbuck-üzletekben világszerte 5 százalékkal nőttek az eladások és 4 százalékkal a vendégek száma 2013. utolsó negyedévében.
A legnagyobb növekedést Kínában és Kelet-Ázsiában érte el a kávéházlánc, ott 8 százalékkal bővültek az eladások és 7 százalékkal több volt a látogató.
Észak- és Dél-Amerikában együttesen 5 százalékkal nőttek az eladások és 4 százalékkal a vendégforgalom. Hasonló eredményt ért el a cég az Európából, a Közel-Keletből és Afrikából álló térségben. Az eladások erősödésének üteme megegyezett az amerikaiéval, a forgalom 4 százalékkal nőtt.
A Starbucks 2013 negyedik negyedévében 417 új üzletet nyitott világszerte, így már összesen 20 184 kávéházzal rendelkezik, de továbbra is Észak-Amerika a legfontosabb piaca. (hvg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének…
Tovább olvasom >2,3 millió szavazat juttatta célba a Tesco újonnan startolt, 57 millió forintos programját
Több mint 2,3 millió voksot adtak le a Tesco vásárlói…
Tovább olvasom >800 ezer forintos eredményrészesedési kifizetést kapnak a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói áprilisban
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2024-es év…
Tovább olvasom >