Európai szimfónia
Berlin, Németország. A „Fal” ledöntésének évfordulóján elhomályosult, könnyes szemekkel koccintunk német üzletfelekkel. Lelkesen emlegetjük a múltat, a soha nem felejthető magyar lépést. A nosztalgiázás után viszont leginkább arról esik szó, miért inkább Szlovákia, és miért nem …Burgos, Spanyolország. Európa egyik legnagyobb húsfeldolgozója. Jelenlét nyolc országban, 11 ezer alkalmazott, 2,1 milliárd eurós árbevétel. A nehézségek, célkitűzések, feladatok magyar fülnek nem ismeretlenek. De a megtett lépések, a fejlődés imponáló…
Brüsszel, Európai Unió. Napirenden az európai élelmiszer-feldolgozók közös gondjai, célkitűzései. Az ellentmondások mellett látszik a haladás, a fejlődés. Mellesleg bemutatják az élelmiszer-kereskedelemmel kapcsolatos új román törvényt is. Mintha a mi elvetélt etikai kódexünket, függőben maradt törvényünket olvasnám. A hozzászólásokból látszik, a téma sok országot érint. Ki, hogyan és miképpen értékeli a versenyt. Lépések szinte mindenütt…
Bécs, Európa. Közeledik az újév, az újévi koncert időpontja. Az európai zenekar a teremben próbál. A kotta minden zenész előtt ugyanaz. A magyar muzsikusok mégis másképpen játszanak, a disszonancia fülbántó. Mondják: a kotta rossz, a karmester átveri őket, a többi zenekari tag összejátszik. Ők meg azt gondolják: a magyarok elfelejtették a kottaolvasást, és hamis hangszereken muzsikálnak…
Budapest, Magyarország, Európa. Igenis a kottát meg kell tanulni, a hangszereket rendbe kell tenni. Vegyük tudomásul: mi ebben az együttesben játszunk. Én optimista vagyok, vállalkozásaink élni akarnak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >FRUIT LOGISTICA 2025: Gyümölcsöző kapcsolatok a frissáru globális piacán
A FRUIT LOGISTICA, a világ vezető frissáru-ipari szakkiállítása, 2025. február…
Tovább olvasom >